Akár nyerhetett volna is az OSK Medgyesen

Akár nyerhetett volna is az OSK Medgyesen Sport

Idénybeli harmadik mérkőzésén is döntetlent ért el a Sepsi OSK labdarúgócsapata, szombaton 1–1-et játszott a Medgyesi Gázmetán otthonában, az élvonalbeli pontvadászat 3. fordulójában. A csereként beállt szerb-svájci kettős állampolgárságú Goran Karanovic fejelte a piros-fehérek első érvényes gólját a szezonban, mivel Gabriel Vaşvari korábbi találatánál egyedül a játékvezető nem látta, ahogy a labda áthaladt a gólvonalon.

Nem panaszkodhatott unalmas játékra a 30 fok feletti hőmérsékletet hősiesen viselő, pár száz fős medgyesi közönség, ugyanis az első félidőben alaposan egymásnak estek a csapatok, és igyekeztek túljárni egymás eszén. A vendégként pályára lépő OSK az első negyedórában többször is közel került a gólszerzéshez, azonban Nicolae Carnat lövésénél, illetve Hrvoje Barisic erőteljes fejesénél is résen volt a hazaiak kapusa, Răzvan Pleșca, Yasin Hamed próbálkozásának pedig a kapufa állta útját.

A piros-fehérek védelmére sem lehet panasz, a tizenhatoson belül nem hagyták szóhoz jutni a medgyesieket, akik így távolról próbálkoztak, és mint utóbb kiderült, jól tették. Niczuly Roland is tette a dolgát, a Comore-i válogatott Nasser Chamed durrantásánál azonban már ő is tehetetlen volt, a 16 méterről a léc alá zúdított bomba igazi szépségdíjas találatnak minősül (1–0).
Chamed vérszemet kapott, azonban a második félidőben hiába próbálkozott, nem sikerült betalálnia. Nem így Vaşvárinak, aki az 54. percben leleményesen csavart kapuba szabadrúgásból, ám egyedül Andrei Antonie játékvezető nem látta, ahogy a labda áthaladt a gólvonalon.

A Sepsi OSK végül a csereként beálló Goran Karanovic fejesével egyenlített, a napokban a svájci Aarautól igazolt szerb csatár pályára lépése után alig nyolc perccel, Carnat baloldali beadásából volt eredményes (1–1). Több gól nem esett, pedig emberelőnyben fejezte be a találkozót a László Csaba irányította gárda, miután a 86. percben Neluț Roșu megkapta második sárga lapját. Maradt az 1–1, a Sepsi OSK harmadszor játszott döntetlent, és továbbra is veretlen a szezonban. A háromszéki együttes legközelebb vasárnap mérkőzik, 21 órától az FC Viitorult látja vendégül.

„Tudtuk, hogy a Gázmetán nagyon jó együttes, ennek megfelelően jól is játszottak, megvoltak a helyzeteik, akárcsak nekünk. Szép gólt szereztek, viszont ne felejtsük el, hogy a játékvezető nem fújt le egy szabálytalanságot, amiből aztán az ellentámadást indították. Ezen a szinten nem megengedett egy ilyen tévedés. A második félidőben taktikát váltottam, Fülöp helyére Velev állt be, viszont a játékvezető ismét nagyot hibázott, nem adott meg egy szabályos gólt. Nem az a fajta edző vagyok, aki folyton a bírói tévedésekről beszél, mert ők is hibázhatnak, viszont ekkora baklövést mégsem engedhetnének meg maguknak, a stadionban mindenki látta, hogy az gól volt. Ha már nem látta, miért nem segített neki a partjelző? A második félidőben jobbak voltunk ellenfelünknél, nyerhettünk volna” – nyilatkozta a meccs után László Csaba vezetőedző.

Labdarúgó I. liga, 3. forduló: Medgyesi Gázmetán–Sepsi OSK 1–1 (1–0). Medgyes, Gázmetán Stadion. Vezette: Andrei Antonie (Bukarest).
Medgyes: Pleșca – Velisar, Constantin, Larie, Crețu – Rușu, Droppa – Fernandes (Romeo, 63.), Olaru (Popa, 88.), Chamed (Sanoh, 72.) – S. Buș. Vezető­edző: Edward Iordănescu. Sepsi OSK: Niczuly – Ștefan, Barisic, Tincu, Dimitrov – Vașvari – Hamed (Karanovic, 59.), Flores (Simonovski, 82.), Gál-Andrezly, Fülöp (Velev, 46.) – Carnat. Vezetőedző: László Csaba. Gólszerzők: Chamed (34.), illetve Karanovic (67.). Sárga lap: Olaru (32.), Crețu (53.), Roșu (58., 86.), illetve Fülöp (29.), Flores (68.), Vașvari (87.). Kiállítva: Roșu (86.).
A forduló további eredményei: Jászvásári Politehnica–Academica Clinceni 2–0, FC Voluntari–Astra Giurgiu 1–2, Kolozsvári CFR–Dinamo 1–0. Ma 20 órától FCSB – FC Botoșani. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.