A nagy futásra készülnek

Öt kilométer lefutására képessé tenni bárkit, még azt is, aki most 200 méter után is kapkodja a levegőt – ezt a célt tűzte ki az a három fiatal (Magyarosi Orsolya, Birtalan Csanád és Lászlóffy Loránd), aki pályázott a sepsiszentgyörgyi városháza által kihirdetett Comon program keretében, és nyert is a Comon and run kezdeményezéssel. Szombaton reggel 8-kor mintegy harmincan melegítettek a „nagy” futásra.

 Huszasok, harmincasok, negyvenesek és ötvenesek gyülekeztek a friss októberi reggelen az Erzsébet-park felső sétányán, hogy Magyarosi Orsolya iránymutatását követve felkészüljenek az első napi háromszor 5 percnyi futásra. Komoly edzéstervet kaptak kézhez, amely szerint a következő két hétben minden második napon egy-egy perccel meg kell nyújtaniuk a lefutott időtartamot, a közbeeső napokon pedig más típusú testmozgással karbantartaniuk magukat. A program másik négy hetében már két-két perccel növelik a lefutott időtartamot, november 23-án pedig bizonyíthatnak!

Helyesen és fokozatosan futni, rászokni a testmozgásra, életformát kialakítani, sporttársakat, közösséget találni: ezeket a célokat fogalmazták meg a jelenlévők, amikor arról kérdeztem őket, mi hajtotta őket ide.

„Akár egy csapat kerül, mely kitartani segít, akár csak kicsivel jobb kondi, mindkettő nyereség”, fogalmazta meg a 33 éves Dolcsig Szabolcs. Biza az az első napi 15 perc is meglihegtetett jó néhányat a résztvevők közül, de azt már sokan tudják, hogy egy sporttal kezdett napon sokkal energikusabbak, és egy közösségi élmény feltöltődést jelent, kiszakít a mókuskerékből „Ha közösség és sport találkozik, abból nagyszerű dolgok születnek”, mondta a szintén 33 éves Fleischer Helga.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások