Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A legjobb eredményért

A legjobb eredményért Sport

Olimpiai kvalifikációs pontokért (is) folyik a verseny a hollandiai Apeldoornban a hét végén zajló pályakerékpáros Európa-bajnokságon, amelyen a román válogatott tagjaként részt vesz Szabó Norbert is.

A Sepsi–SIC kiválóságának célja a top 10-ben végezni, és sprintben 10 másodperc alatti eredményt elérni (a versenyben 200 métert mérnek, repülőstarttal, azaz ez óránként több mint 72 kilométeres sebességet jelentene), ami premier lenne a romániai kerékpározás történelmében.

„Egész évben vártam erre a versenyre, a formám jónak ígérkezik, szóval bízom benne, hogy sikerül eddigi karrierem legnagyobb eredményét elérnem. Mindenképp azon leszek, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, hiszen az Európa-bajnokságon már kvótát lehet szerezni a jövő évi ötkarikás játékokra” – mondta Szabó Norbert.

Hirdetés
Hirdetés

A kontinensviadalon kívül a jövő évi világbajnokság és a világkupa-sorozat biztosít még lehetőséget az olimpiai indulási jog kiharcolására, amelyet a 2018 és 2020 között elért eredmények alapján lehet megszerezni.

Szabó Norbert támogatói: Sepsiszentgyörgy Municípium Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, Tega Rt., Bertis, Conico, In-Nova, Depo, High Energy, Román Kerékpáros-szövetség.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük