Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A csapat legyen az első!

A csapat legyen az első! Sport

Az Új-Zélandon és Norvégiában is dolgozó szakember, Molnár József, illetve Farkas Alpár vezetésével készül a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata a hónap végén startoló új idényre. Molnár 9 évig dolgozott Új-Zélandon, de edzősködött Amerikában és Norvégiában is, legutóbb a szlovák élvonalban érdekelt komáromi férficsapatot irányította. A KSE ma és holnap két tesztmeccset játszik Arad csapatával.

Továbbra is sok a bizonytalanság a hazai kosárlabda-bajnokságok lebonyolítása körül, egy dolog tűnik biztosnak, az, hogy október végén a kupakiírással kezdődik az idény. A tervek szerint a Román-kupában tornarendszerben és csoportokban rendezik a mérkőzéseket. A Kézdivásárhelyi SE október 27–29. között a Szatmárnémeti VSK-val és a Bukaresti Agronomiával játszik azonos csoportban. Közben olyan hírek is felröppentek, hogy Kolozsvár és Târgoviște is indulna a kupában, amennyiben ez beigazolódik, újra kell sorsolni a csoportok összetételét. A baschet.ro portál úgy értesült, hogy a férfi és a női élvonal csapatai is elégedetlenek azzal, hogy a bajnokság tornarendszerben, körmeccsek formájában zajlana, emiatt a FRB hajlik arra, hogy a visszavágók során visszatérjenek a korábbról megszokott fordulós rendszerhez, amennyiben a járványügyi helyzet ezt megengedi. A női pontvadászat novemberben kezdődik egy teremtornával, a két háromszéki klub, a Sepsi–SIC és a KSE az előző évekhez hasonlóan ismét külön csoportba került. A sorsolás alapján a KSE legerősebb ellenfele a Szatmárnémeti VSK lesz, emellett a CSTBv Olimpia Brassó, a CSM Alexandria és az Agronomia Bukarest szerepel még a kézdiek csoportjában.

Hirdetés
Hirdetés

– Minden nap várjuk, hogy miben változnak a pandémiás szabályok, előírások, sok a bizonytalanság, nagyon nehéz ilyen körülmények között dolgozni. Nehéz felkészíteni a sportolókat előre tervezni, a sportformát időzíteni. Úgy érzem, az új igazolásokkal sikerült erősödnünk az előző szezonhoz képest, a filozófiánk megmaradt, próbálunk gyors, agresszív játékot játszani, ebben hasonlóan gondolkodunk Molnár edző úrral, és szerencsére megfelelő játékosokkal is rendelkezünk ennek érdekében. Szerintem minden szempontból előrelépés lesz az előttünk álló idény, a legfontosabb, hogy hagyjanak minket dolgozni, mérkőzéseket játszani. A célkitűzés az, hogy egy fokkal jobbak és ügyesebbek legyünk, mint tavaly – fogalmazott lapunknak Farkas Alpár edző, aki szerint az utánpótláskorú játékosaiktól is többet várnak el.

„Szerethető csapatot akarok!”

Szeptember 22-én érkezett, 23-án már edzést vezetett Kézdivásárhelyen a körmendi származású Molnár József, aki optimistán nyilatkozott lapunknak a közös munkáról.

Molnár József edzőként sokrétű nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, a hosszú évek kemény munkája által felépített tudást igyekszik most átadni a kézdieknek

– Azontúl, hogy ez a szakmám és a hivatásom, a kosárlabda a szenvedélyem is, és ezt próbálom átadni a játékosoknak is. Úgy gondolom, ha megtaláljuk a közös nyelvet, tudunk egy olyan légkört teremteni, amelyben mindenki örömmel dolgozik. Ennek az alapnak a megteremtésére törekszem, van egy olyan érzésem, hogy ez itt és most sikerülni fog. Célom, hogy egy szerethető csapatot alakítsak ki, nem csak az a lényeges, hogy nyerünk, vagy nem nyerünk – nyilván ez is, ezen a szinten –, hanem arról is, hogy amit csinálunk, az tetszik-e azoknak, akik ezt támogatják. A jelenlegi helyzet kihívást jelent, de ehhez kell alkalmazkodni – közölte a KSE új vezetőedzője.

Molnár József saját bevallása szerint nagyon régen „megfertőződött” a „kosárlabda-vírussal”, Körmenden nagy hagyományokkal rendelkezik a sportág, így szinte adta magát a pályaválasztás, előbb játékosként, majd edzőként maradt a palánk közelében. Edzőként sokrétű nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, a hosszú évek kemény munkája által felépített tudást igyekszik most átadni a kézdivásárhelyieknek.

„Mindig másfajta kosárlabdázást láttam, Új-Zélandon például már eleve három-négy stílus keveredik, létezik amerikai, európai, ausztrál, vagy keleti stílus, annak függvényében, ki honnan érkezett ebbe az úgynevezett olvasztótégelybe. Ott is, és máshol is azt tanultam, hogy ebből a sokszínűségből érdemes kiindulni, és ebből létrehozni valamit. Többnyire szerencsés voltam, mert ahová kerültem, nemcsak a kosárlabdában dolgoztam, hanem igyekeztem nyitott szemmel járni, és megismerni az országot, az embereket. Az új ismereteket, tapasztalatokat, barátságokat mind a kosárlabdától kaptam” – meséli, hozzátéve, hogy nagy élmény volt számára a Perkőre tett kirándulás. „Amikor a Perkőről beláttuk az egész medencét, előjöttek az új-zélandi emlékeim, a hegyek, a domborzat és a hely hangulata miatt, ez úgy megmelengeti a lelkem. Váratlanul ért ez a lehetőség, de nagy örömmel jöttem ide, pár hete vagyok itt, és az idő nagy része munkával telik, de állítom, hogy nagyon jó a közeg, és nagyon jó hangulatban tudunk együtt dolgozni, megvan az összhang, ami nem elhanyagolható szempont” – mondta el az első erdélyi megbízatásánál járó szakember.

Látványos támadó- és védekezőjáték

Molnár is osztja Farkas kollégája véleményét, miszerint jelen pillanatban a legfontosabb, hogy végig tudják vinni a szezont, anélkül, hogy meccseket kelljen elhalasztani, karanténba vonulni. „A felsoroltak sajnos tőlem függetlenek, ezenkívül a saját személyes célkitűzésem az, hogy építsünk egy erős csapatot, amely egyrészt szerethető a szurkolók számára, másrészt sikeres a bajnokságban. És az is fontos, hogy ez a csapat példakép legyen azon gyerekek számára, akik már járnak kosarazni, vagy akik most kezdenének el kosarazni, ideértem nemcsak a kézdi, hanem a környékbeli fiatalokat is”. Úgy véli, a játékoskeret egy kivétellel teljes, a kosár alá szeretnének még egy játékost igazolni.

„A szerethető csapat nem azt jelenti, hogy jól fésülten, mosolyogva jelenik meg egy-egy mérkőzésen, hanem azt, hogy megalkuvás nélkül játszik, és mindent megtesz a győzelemért, tehát küzdünk, és ha kell, szenvedünk, ez a soha fel nem adom attitűd. A látványos játék is ennek a része, sokan ez alatt a látványos támadójátékot értik, de nálam ez a pálya mindkét végét jelenti, lehet a védekezést is látványosan, szívvel-lélekkel csinálni. Ezt a nézők is észreveszik és értékelik, s ha látványos a játék, és még nyerni is tudsz, akkor – eltekintve a jelenlegi járványhelyzettől – egyre több ember érdekelt lesz benne, és egyre nagyobb lesz az egésznek az ereje, én így állok hozzá – vélekedett Molnár József, aki szerint a legjobb tanács, amit tanítványainak adhat az, hogy minden nap kicsivel jobbak legyenek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük