Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Visszatér Süsü, a sárkány

Visszatér Süsü, a sárkány Kultúra

Három új rész készül az eredetileg 1976 és 1984 között futott magyar mesesorozatból, a Süsü, a sárkányból. Erről Csukás István író beszélt a Borsnak adott interjúban.

„Sokáig gondolkodtunk, de végül megszületett az ötlet, hogy Süsüt a mai kor gyermekei is megismerjék, miközben a korábbi generációknak is örömet szerzünk. Annyit elárulhatok, hogy az epizódok vázlata kész, a költségvetés összeállt, talán év végére kész is lehetnek az epizódok. Ugyanúgy bábtechnikával dolgozunk – nyilatkozta a Borsnak Csukás, aki azt is hozzátette, hogy nagyon szeretné, ha a sárkány hangja ismét Bodrogi Gyula lenne.

Hirdetés
Hirdetés

A 84 éves Bodrogi a Bors megkeresésére elmondta, hogy nagyon tetszik neki az ötlet, és ha nem digitalizálva, hanem régi formájában folytatják a mesét, akkor nyitott az együttműködésre.

Csukás azt is elárulta, hogy miről szól majd a három új epizód: Süsü az első részben ellátogat az emberek földjére, a másodikban összeházasodik és megszületik a gyermeke, Süsüke, aki a harmadik epizódban a sárkányok és emberek földje után az űrbe is ellátogat.

Az egyelőre nem derült ki, hogy a produkció mikor és hol lesz látható.

(Index)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük