Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Véget ért a Tudástár

Véget ért a Tudástár Kultúra

Három hónap, tizenkét előadás, egy zenés műsor – számokban így néz ki a Tudástár előadássorozat, amely idén már nem jelentkezik újabb programmal, de tartogat még meglepetést az év végére.

Hirdetés
Hirdetés

A Wegener Pro Sanitate Alapítvány partnerségben a Vigadó Művelődési Házzal és a helyi önkormányzattal hozta létre az előadássorozatot az Ezüst Akadémia folytatásaként. Célja a tudástárunk bővítése volt, az előadások azonban a tanuláson túl kellemes kikapcsolódási és feltöltődési lehetőséget is biztosítottak. Idén két kiadásban, nyáron és ősszel találkozhattunk számos előadóval, akik olyan témakörökbe kalauzolták a hallgatókat, mint történelem, néprajz, csillagászat, népi orvoslás.

A Tudástár idén a Voces Női Kar A nagybetűs Nő zenés műsorával ért véget október 15-én, amely méltó lezárása volt az előadássorozatnak, fergeteges hangulatot teremtve, feltöltődést nyújtva a jelenlévőknek.

A szervezők jövő januárban térnek vissza várnak a Tudástár harmadik kiadásával, de addig is készülnek egy meglepetéssel. Reményeik szerint decemberben jelenik meg az a kötet, amely az előadók által írt szinapszisok összefoglalóját tartalmazza majd. Ezeket a résztvevőknek, előadóknak szánják ajándékba a szervezők.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük