Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünnepség Kézdikőváron

Ünnepség Kézdikőváron Kultúra

Szent Lőrinc vértanú diakónus napján, Kézdikővár ünnepén nagyszabású rendezvény helyszíne volt a település. A búcsús szentmise mellett plébániaszentelést és iskola­név­adó ünnepséget tartottak, az oktatási intézmény Kovács Ferenc helybeli tanító nevét vette fel.

Hirdetés
Hirdetés

A szombati rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött, a festői helyen fekvő kis települést uraló, Szent Lőrinc tiszteletére elnevezett templomban a környékbeli római katolikus plébánosok concelebrálásával ft. és nm. Tamás József püspök tartott szentmisét, amelyet követően a templom alatt levő új plébániaépületet is megszentelték. Az új ingatlan építése a most Kovásznán szolgálatot teljesítő, 2013–2016 között Kőváron tevékenykedő Péter Artúr plébános kezdeményezésének köszönhető.

A nap világi eseményekkel folytatódott: a település szépen felújított és kibővített iskolájának az udvarán kisebb népünnepélyt szerveztek, ennek részeként az oktatási intézmény nevet kapott. A helybeli iskolások verses-zenés előadásával színesített eseményen a jelenlevőket Jankó Erna tanítónő, a névadás szorgalmazója köszöntötte, majd Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármester ünnepi beszéde hangzott el. „Sem Szent Lőrinc, sem Kovács Ferenc élete nem jelenik meg a legnagyobb tettek között, viszont örökre megmarad a mi kis székely közösségünk életében és értékrendjében. Maradandót alkottak a lélek és a szellem erősítésében, a szebb jövő biztosítása érdekében” – mondta a polgármester.

Rancz Gyárfás Elemér kézdiszentléleki iskolaigazgató beszédében kiemelte: az iskolanévadás azért időszerű, mert mai világunkban mindennél fontosabb, hogy legyenek példaképeink: a kézdikővári gyerekek elsődleges feladata, hogy megismerjék saját szülőföldjük, szülőfalujuk kiválóságait, akik iránytűként szolgálhatnak életükben. A névadót, annak életútját Jankó Erna programvezető méltatta, illetve ismertette, felszólalt Csulak Judit Márta, Kovács Ferenc unokája is, köszönetét tolmácsolva azért, hogy a családjukat ily módon megtisztelték. A felszólalók sorát Varga Erzsébet nyugalmazott matematika szakos tanárnő zárta. Az intézmény új névtábláját Balogh Tibor és Rancz Gyárfás Elemér leplezte le, az épületet Tamás József püspök szentelte és áldotta meg.

A nap hátralevő részében a kézdikővári iskolások és a Perkő Néptáncegyüttes műsorát lehetett megtekinteni az iskola sportpályáján felállított színpadon.

Kovács Ferenc (1855–1906) tanítócsaládból származott, édesapja, Kovács József maga is kántortanító volt, aki 1846-tól 1855-ig látta el a kántori teendőket az iskolalapítás utáni időszakban, majd 1871-től az egyház költségén épített új községi iskola kötelékeiben is tevékenykedett. Sokgyermekes családban élve hamar megtapasztalta a segítőkészség, egymásrautaltság és önfeláldozás hatalmas erejét, és édesapja példáját követve, József testvérével együtt tanítónak készült. 1876–1893 között tanított az akkori peselneki (Kézdikővár neve 1905-ig – szerk.) iskolában. A tanítóegyesületi életben tevékeny részes, a kézdi-orbaiszéki római katolikus tanítóegyletnek 1883-tól főjegyzője.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. augusztus 12., 0:00
    ÉRTÉKELÉS: -11

    Na aztan, ez egy komoly hir :), abban az iskolaban 20 gyermeknel tobb nem jar, ezt mindenki tudja. Nesze semmi fogd meg jol. Max,. Meleg lehetett a szekelyruha a hosegben :)))

    • User
      Dátum: 2019. augusztus 12., 18:00
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Kedves ironikus hozzászóló!
      Tudatlansagra mutat ahogy es amilyen hangnemben írsz.
      Negativizmussal es rosszindulattal van tele az a nehany szavacska amit ossze tudtal irni.
      Sajat fusztraciod eld mashol ki.
      Minden joot neked!

    • User
      Dátum: 2019. augusztus 13., 10:36
      ÉRTÉKELÉS: 10

      Csak 20 gyermek? Az egy világ, egy értékes és fontos világ, amely él, mert élni akar! Az ünneprontó beszóló mélységesen szégyellje magát!!!

    • User
      Dátum: 2019. augusztus 14., 6:35
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Szégyellje magát a hozzászóló! Ez az iskola az 1800-as évekből való és élni akar!! Valóban nincs sok gyerek, de ez a jelenlegi demográfiai helyzetnek is köszönhető. Nagyon aktív a mostani vezetés, a lehetőségekhez képest tevékenykednek. Igazán szép ünnepélyt sikerült megszervezzenek. Szóval, teljesen rosszindulatú volt az a megjegyzés, írójának kívánom, hogy a mai kánikulában ő izzadjon rettenetesen!!