Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újjáélesztett hagyomány

Újjáélesztett hagyomány Kultúra

Idén Kézdiszentlélek adott otthont a Székelyföldi Betlehemes Találkozónak. A község művelődési háza megtelt érdeklődőkkel, Hargita megyéből hét, megyénkből két csapat vett részt az idei rendezvényen. A szervezők már azt is tudják, jövőben melyik település ad otthont a vándorjelleget öltött hagyományőrző eseménynek.

Hirdetés
Hirdetés

Advent harmadik vasárnapján tartották a hetedik Székelyföldi Betlehemes Találkozót. Az összegyűlt kilenc csoport mutatta be a településükön ismert betlehemes játékot. Érkeztek gyerekek és felnőttek egyaránt Gyergyóditróból, Csíkborzsovából, Szentegyházáról, Csobotfalváról, Csiktapolcáról, Kászonból, Csíkszentdomokosról és Csíkszentkirályról.

Korábban Székelyudvarhelyen, Szentegyházán és Csíkszeredában szervezték meg a találkozót, később csatlakozott Gyergyóditró, idén pedig Kézdiszentlélek adott otthon a betlehemes csoportok bemutatkozásának. A jeles esemény a nyolcórás szentmisével kezdődött a helyi római katolikus templomban, amelyre minden csoport felöltözve érkezett, ezt követően a betlehemesek a kultúrotthonba vonultak, ahol zsíros kenyérrel, forró teával és szilvapálinkával vendégelték meg őket a helyiek. Idén a szervezők a környék egyházközösségeit kérték fel arra, hogy a szentmiséjüket követően fogadják valamelyik betlehemes együttest, hogy hívek előtt mutathassák be előadásukat, így a reggeli után útnak is indultak.

A betlehemes játékok bemutatását közös ebéd követte, de előtte Balogh Tibor, a község polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, utána dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár szólt a jelenlévőkhöz, kifejezve örömét, hogy idén Kézdiszentléleken került sor a találkozóra. A középkorban templomokban, kolostorokban mutatták be a Biblia számos történetét színjátékszerű formában. A Kárpát-medencében ezekből a bibliai történetekből nagyon kevés maradt fent. A 19. században a néprajzkutatók újra felfedezték a betlehemes játékokat, és a tudomány azóta gyűjti, illetve feldolgozza ezeket – tudtuk meg a professzortól.

Bartalis Izabella, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, számára mekkora öröm, hogy ez a hagyomány fennmaradt.

– Huszonkét évvel ezelőtt, 1999-ben egy olyan gondolat merült fel bennem, hogy mindenképp szeretném a kézdiszentléleki betlehemest leírni, és az akkori, még a ’90-es években felújított betlehemes csoportok tagjai mellém álltak, hogy ez megvalósulhasson – fogalmazott Bartalis Izabella, hozzátéve, hogy szerencsésnek tartja magát, amiért akkoriban részt vehetett a betlehemes próbákon, és amíg teheti, éltetni fogja ezt a hagyományt.

Az ünnepi beszédek befejeztével a helyi csoport egy kis ajándékkal lepte meg a résztvevő csoportokat, majd az asztali áldás után el is kezdődött az ebéd. Ezt követően Ábri Béla, Miklós Tamás és Veres Huni tették hangulatosabbá muzsikájukkal a találkozót.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások