Felhívás!

Újdonságokkal is készültek

Újdonságokkal is készültek Kultúra

Augusztus 10–11-én a Nyujtód–Ozsdola közötti mezei út mellett a helyi Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület harmadik alkalommal rendezi meg a Háromszéki lovasnapokat.

A rendezvény szombaton a 15 órakor esedékes ünnepi megnyitóval startol, ezt összetett tereplovasverseny követi. A Salvatore Egyesület bemutatóját és a tereplovasok célba érkezését követően hatfogásos erőpróbát rendeznek, a folytatásban pedig az ozsdolai néptánccsoport előadását láthatják az érdeklődők. A lovas ügyességi verseny és a díjátadó után előbb az ozsdolai férfikórus, majd a szervező egyesület tagjai kápráztatják el a közönséget, utóbbiak felejthetetlen Vadnyugati show-jukkal. A színpadon István Ildikó és barátai tartanak népdalkoncertet, majd az est utcabállal zárul.

Vasárnap a 11 órai regisztrálást és a lovak kötelező orvosi vizsgálatát követően a székely, majd sportlovak gyorsasági versenyeinek elő- és döntő futamait, lovas erőpróbát, lovasíjász-bemutatót, szekeres ügyességi lóversenyt és kaszkadőr lovasshow-t láthat a közönség.

Több újdonsággal készültek a szervezők, így szombaton az extrém játékok kedvelői airsoft-versenyen, vasárnap a bringa szerelmesei ügyességi kerékpárversenyen, mások főzőcskézésben, míg a jó hangúak a Székely kiscsillagok néven futó népdalvetélkedőn bizonyíthatják rátermettségüket. A kétnapos rendezvény záróünnepségét a díjátadót és a tombolasorsolást, továbbá a csernátoni Pakó András férfidalárda előadását követően tartják.

A gyerekekről sem feledkeztek meg a szervezők, a legkisebbeket mindkét nap gyereksarok várja, emellett lovagolhatnak, agyagozhatnak, továbbá állatsimogató, légvár és arcfestés is színesíti a rendezvényt. Az elemózsiás szatyrot nyugodtan otthon lehet hagyni, a résztvevők éhüket és szomjukat az étkező- és sörsátorban csillapíthatják.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.