Új típusú színházfelfogás

Új típusú színházfelfogás Kultúra

A november 22–26. között Sepsiszentgyörgyön lezajlott FLOW2 Nemzetközi Mozgásszínház Fesztivál is hozzájárult annak bebizonyításához, hogy Háromszék közigazgatási központja méltán tart igényt a Székelyföld Kulturális Fővárosa címre. Telt ház és értő közönség fogadta ugyanis a Magyarországról és Görögországból érkező, ebben a műfajban magas színvonalat képviselő és mondhatni világszerte jegyzett társulatokat, melyek tagjaik révén Angliához és Franciaországhoz is szervesen kapcsolódnak. A helyi M Studio előadása pedig nem csak ütötte az ilyenképpen felállított magas mércét, hanem felül is múlta.

A Magyar Színművészeti Lexikon meghatározása szerint a mozgásszínház „az emberi test mozgásformáiból kiinduló, alapvetően nem verbális színházi kifejezési formák összefoglaló neve. A produkciók a mozgás, a zene és a tér jelértékű látványkompozíciójából teremtik meg sajátos világukat, amely a nézőben asszociációk, érzések, hangulatok és gondolatok áramlását idézi elő.”A nézőben elinduló érzelmi, hangulati és gondolati folyamatok pedig egyénenként különbözhetnek, amint ezt a fesztivál jóvoltából mi magunk is megtapasztalhattuk.
Az előadásokat követő, Uray Péter rendező, koreográfus, forgatókönyvíró által levezetett közönségtalálkozók nemcsak sajátos, hanem szükséges színfoltjait alkották a fesztiválnak, hozzájárultak a látottak jobb megértéséhez, elmélyítéséhez. Az alábbiakban az ott és akkor elhangzottakból tallózunk néhány foszlányt.

Az M Studio To_R című előadása
Frenák Pál koreográfus, rendező: „Ez a fesztivál egy teljesen új típusú színház- és táncfelfogásra, illetve kommunikációtechnikára épül.”
Uray Péter rendező, koreográfus: „Ha egy társulat találkozik egy fontos alkotóval, akinek nagyon erős és öntörvényű világa van, az komoly hatást gyakorol a színészi mivoltukra és világlátásukra.”
Frenák Pál: „Mindenki, vagyis színész és néző egyaránt a saját lelki és szellemi állapota, illetve gondolkodásmódja, világszemlélete és hangulata függvényében éli meg és át a művet.”
Veress Nagy Attila előadóművész (M Studio): „Palinak (Frenák Pál – szerk. megj.) az elképzelése és ezt szolgáló rendszere távol áll az általunk eddig megszokott mozgásvilágtól, ezért számomra még mindig kihívást jelent, hogy ebbe belelépjek, vagy meg tudjam magam találni benne.”

A Frenák Pál Társulat faUN (Hu.–Fr.) című darabja
Frenák Pál: „Nagyon izgatott, hogyan lehet ezt a témát a mai ember közelébe hozni úgy, hogy a hagyományt is érzékeltessük. Ezért választottam a kötélháló-rendszert, mely mégis csak egy fészket ad, de azért érezhetően visszanyúl messzire is, miközben el van rugaszkodva.”
Maurer Milán előadóművész: „Egy hónap kellett ahhoz, hogy a testem hozzászokjon a hálóhoz, és a kötél ne tépje szét, azonban még ennél is nehezebb volt megragadni ennek a lénynek (Faun), karakternek az érzetét, azt magamban tartani és a színpadon megjeleníteni.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.