Felhívás!

Tanorokkapuk Kézdiszentléleken

Tanorokkapuk Kézdiszentléleken Kultúra

Igaz, hogy egyféle tiltással kapcsolatban fogalmazódott meg a társadalmi együttélést szabályozó törvényeknek, a rendnek az értelme és jelentése, és nem is valamely filozófiai műben, de így még inkább érdemesnek tartom idézni ezt a 18. század közepén készült meghatározást, amely Kézdikővár, azaz az akkori hivatalos nevén Peselnek falutörvényében található, és így szól: „a jó rend egyenlőséget kíván, egyenlőképpen tehát a tilalmat úgy kell tartani, hogy se határbíró, se határpásztorok, se más nemesuraimék marhája a tilalmasokban ne járjon…”

Nem egy esetben ugyanis a székely falutörvények éppen egyenetlenségek, ellentétek, vitás kérdések tisztázása végett jöttek létre. „Lévén sok contraversiája Szentkatolna falvának…” – kezdődik például az 1744. június 20-áról keltezett falutörvény, s erre az „alkotmányra” hivatkozott aztán a falu határrendtartása 1790-ből. Ez utóbbiból tudhatjuk meg azt is, hogy tájainkon akkor már „béharapózott” a törökbúzavetés, de azt is, hogy e vetésekben részben „prédáló emberek”, részben pedig állatok rendre kárt tettek. Így az őszi betakarítás idejéig, hogy a jobb rendtartás úgymond gyarapodjék, és a gonosz el ne palástoltassék, kinek-kinek csak egy cső törökbúzát volt szabad behozni a határból, amit a határpásztorok tartoztak ellenőrizni naponta a tanorokkapuban.

A tanor- vagy tanorokkapuk, azaz faluvégi kapuk a falvak hatá-rába vezettek, és ellenőrizhetővé tették a határba, illetve faluba való ki-bejárást. Szülőfalumban máig megmaradt egy-kettő belőlük, a déli és a nyugati határra nyíló. Előbbi két, vastag moharéteg lepte méretes kőkapulábja alaktalan formájával történelemelőtti, prehisztorikus idők „szobraira” emlékeztet, s az egykori kisfiú, akárhányszor kiment rajta, érezte, hogy valami egyként vonzó és félnivalóan tágas, végtelen világba érkezett, pedig csak – mondjuk – az Alámenőbe tartott egy kapás társaságban, nyár derekán… Persze neki csak annyi volt a „dolga”, hogy bóklásszon a pityókaföldön, ebéd után, kevés árnyékos helyet „kibérelve” akár szundíthatott is. Egyszer viszont nagyon komoly feladat szakadt a nyakába. A kapások előtt hirtelen megrebbent valami: vadnyúl ugrott ki az egyik pityókabokorból. Azon nyomban utána vetették magukat a kapások, körbefogták hirtelen a megriadt álla-tot, s bizony az egyikük kapájának a foka megszédítette szegényt, s mielőtt magához tért volna, máris egy üres zsákban találta magát. Ki más kaphatta meg a nagyobb testvérként viselkedő nagybácsitól a „történelmi” feladatot, mint a kisfiú?! Őrizte is nagy komolyan napnyugtáig a bekötött zsákban mocorgó, félelem gyötörte foglyot! Hogy sok egyéb is eszünkbe jut a tanorokkapukra gondolva, azt bizony az elzúgott évtizedek, az idők sodrása hozza. Kisgyermek számára nincs olyan apró falu, amely ne tűnnék nagynak és kiismerhetetlennek. Ezért jó, ha vannak, kik előtte járnak. Aztán egyszer csak ő is útra kelhet. Adódtak is új és új történelmi helyzetek, megéreztük, hogy tulajdonképpen egy nagy-nagy falu ez a kerek világ. Csakhogy ama jobb rendtartást szavatoló kapuk közben ledőltek, s nem tudni immár, kint avagy bent vagyunk-e?

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások