Szegediek a Puskásban

Szegediek a Puskásban Kultúra

Régóta érlelődő gondolat vált valóra a Határtalanul nevet viselő magyarországi kezdeményezésnek köszönhetően. Persze, ez a mozgalom, mert mozgalommá terebélyesedett az évekkel ezelőtt elindított kölcsönös látogatási lehetőség, sok mindenre ad választ, és sok lehetőséget nyújt a mai iskolásoknak ahhoz, hogy szülőföldjükről kimozdulva, olyan vidékekre látogassanak, amelyek nagyapáik, dédszüleik, különösen pedig ükszülőik fiatal korában együvé tartoztak, s nem kellett országhatárokat átlépni ahhoz, hogy egy székelyföldi kíváncsiskodó eljusson a nagy Jókai- és Mikszáth-regények hőseinek életterére, leugorjon Kosztolányi szülővárosába, megmártózzék az Adriai tenger simogató vizében.

Hej, milyen kínos és nehézkes volt néhány évvel ezelőtt még a határ mellett élőknek is túljutni a szomszédos faluba, a rokonokhoz, megnézni valamikori birtokaikat. S most, lám, felpattannak – no, nem a lóra! – az autóbuszba, s indulás bármerre a Kárpát-medencében, ahol még magyarok élnek, ahol még magyarul tanulnak a fiatalok. Ez a Határtalanul olyan határtalan örömöket tartogat, amilyeneket csak az tud átélni, aki él ezzel a lehetőséggel, s elindul világot látni. Nyilván, csoportosan. Osztályok kelnek útra, gyakran látni nálunk is egy vagy két vagy több autóbusznyi magyarországi diákot kóborolni városainkban, hegyeinken, erdőinkben – persze, medvelátás reményében is, de inkább a medvétől való félelemmel telve –, s innen, tőlünk is gyakran indulnak gyerekkel megrakott járművek elsősorban Magyarország irányába, de másfelé is. Az ötlet kiváló: minden magyarországi tanuló legalább egyszer jusson el azokra a tájakra, ahol az anyaországtól elszakított magyarok élnek. Sokszorosan megnőtt a testvériskolák utáni keresgélés, s jó tudni, hogy a hozzánk látogatók legtöbbje először jár ugyan Erdélyben, Székelyföldön, a Csángóföldön, de megfogalmazták, s bizonyára ezután is megfogalmazzák igényüket a visszatérésre, a további vizsgálódásra, barátkozásra.

A szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola és Kollégium tanárai régebb megkerestek azzal a kéréssel, hogy hozzam össze őket a Puskás Tivadar Szakképző Iskolával, az ő diákjaik ugyanis errefelé még nem fordultak meg, s a jövendő alföldi, szakképzett erdészeknek nem is lehet nagyobb vágya, mint igazi magashegyi erdőrengetegbe belépni, a fenyvesek semmihez nem hasonlítható zúgását hallgatni. Így született meg hát a kapcsolatfelvétel, Demeter Dávid iskolaigazgató nyitott volt a kérdésre és igényre, annak dacára, hogy ebben a tanintézetben – egyelőre még! – nincs erdészképzés. Az is közrejátszott minden bizonnyal, hogy Bedő Albert (1839–1918) erdész, az MTA tagja, a korszerű erdőgazdálkodás egyik első szervezője, az első erdőtörvény egyik kidolgozója éppen Háromszék szülötte (Kálnok falu), egyetemi tanárt is adott a soproni Erdészeti Egyetemnek (a kisbaconi Tompa család egyik tagját), de innen került az említett egyetemre fafaragászatot tanítani Szilágyi Jenő, volt textilgyári mester is. A szegedi szakképző iskola ma kimondottan erdészeket nevel, ők lesznek a szakma középfokú művelői, ha tovább nem lépnek, de a vadászatban is jártasságot szereznek. Tekintve, hogy az országban még egy ilyen iskola működik Ásotthalma településen, érthető a népszerűsége, a keresettsége. Az alföldi erdészképzés a szikfásításra, a homokfásításra, az ártéri erdőgazdálkodásra összpontosít, s ki kell szolgálnia utánpótlással többek között a Duna–Tisza közét, Börzsönyt, a Pilist, az Észak-Dunántúl, a Dél-Dunántúl, Kelet-Magyarország vidékeit. A közel negyventagú diákcsoportot négy pedagógus kísérte el (Máhigné Stefanovits Márta, magyar-történelem szakos, Kis-Rózsa Valentina szakmaelmélet-tanár, Tóth Csaba erdőmérnöktanár, Jaksa Imre Csaba biológia-, kémia-, géptanmérnök-tanár), közülük sem mindenki ismerte eleddig a most bejárt vidéket, de főleg Jaksa Imrének köszönhetően, aki régi barátja az erdélyi tájaknak, útközben megcsodálhatták Déva várát, Fogaras várát, Nagyszebent, a hatalmas hegyeket, s az itt töltött napok alatt megismerkedtek a vendéglátó iskola diákjainak és pedagógusainak egy részével, akik szeretettel várták őket, s mutatták be tanintézetüket, az immár nemzetközi hírű Puskás Tivadar Távközlési Kismúzeumot (köszönik is Piroska Jánosnak, Lázár Attilának, Bilibók Mátyásnak, Csáky Ernőnek, s természetesen az igazgató úrnak a figyelmességet, a magyarázatokat). Két nap állt aztán rendelkezésükre, hogy eljussanak a gyímesi falvakba, el egészen a régi határig, ahol Deáky András tanár úr igen megszívlelendő szavakkal varázsolta el őket, történeteket, eseményeket mesélt, amelyek az itteni magyarok sorsáról szólnak. A Szent Anna-tóhoz szervezett kirándulás medve nélkül történt, de annál érdekesebb volt a Mohosról rögtönzött bemutató, s persze, azért nem maradt el a tó megközelítése sem.

A viszontlátogatásra a tervek szerint 2020. április elején kerül sor, amikor is az itteni tanulók megismerhetik Magyarország egyik legszebb, legkorszerűbb városát.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.