Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szállt a Kormorán

Szállt a Kormorán Kultúra

Fergeteges koncertet tartott hétfő este a baróti unitárius templomban a magyarországi Kormorán együttes. Vadkerti Imre, Fehér Nóra, Jónás Csaba és Szűts István zenés-verses összeállításukkal a közönséget gondolatban a márciusi magyar szabadságút egykori diadalmas csatáinak helyszínére vezette.

Hirdetés
Hirdetés

Az előadás ráébresztett arra, hogy bár a világ ma már szinte összeomlani látszik körülöttünk, az, amiért elődeink küzdöttek, ránk hagytak, ma is eleven emlékként él szívünkben – arról pedig, bármilyen is legyen a helyzet, nem szabad megfeledkeznünk.

A hangszerek megszólalása előtt az előadókat és a közönséget Molnár Imola baróti unitárius lelkésznő köszöntötte, Kökösi Attila szervező pedig a tiszteletes asszony érdemeit emelte ki, amiért volt bátorsága felvállalni azt, hogy az eseménynek a templom helyet adjon. „Ma este nem a koronavírus, hanem a Szent Korona fog ránk hatni” – fogalmazott a koncertsorozat szervezője.

Ennek a gondolatnak a jegyében szólaltak meg a dalok, csendültek fel a nemzeti érzelmeket magasba emelő verssorok. Az előadás végül himnuszaink eléneklésével zárult. A koncerten helybéliek is közreműködtek, a kiváló minőségű hangosítás is egy helybélinek, éspedig Bogyor Attilának volt köszönhető.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük