Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

SZÍNHÁZ

* Ma 19 órától a Tamási Áron Színház kamaratermében Pintér Béla: Kaisers TV, Ungarn (rendező: Porogi Dorka).

* Február 12-én, vasárnap 19 órától a Háromszék Táncstúdióban az Uray Péter által rendezett Romeo&Julia című előadást játssza az M Studio Mozgásszínház. Érvényesek az Ábel-bérletek, helyet foglalni, jegyet vásárolni a kulturális szervezőirodában (tel.: 0267.312.104) és a www.biletmaster.ro oldalon lehet.

* Február 11-én, szombaton 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermi stúdiójában a Rajtam maradt télikabát – Cseh Tamás-előadóest tekinthető meg. Jegyár: 10 lej.

* A kézdivásárhelyi Városi Színház előadásai: Ray Cooney Ketten a neten című vígjátéka február 12-én, vasárnap 19 órától és február 13-án, hétfőn 13 órától (diákoknak) a Vigadó színpadán (a február 13-i csoportos diákelőadásra iskolai osztályok jelentkezését várják); február 14-én, kedden 19 órától Matei Vişniec: A pandamacik csodálatos utazása, ahogyan ezt egy szaxofonista elmeséli, kinek volt egy szeretője Frankfurtban című kortárs stúdió-előadás (a jegy ára felnőtteknek 15, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej).

KONCERT

Február 11-én, szombaton 20 órától a sepsiszentgyörgyi Hostel kultúrpubban a blues-, folk- és jazz-zenét játszó amerikai  Johanna Rose (nagybőgő, ének) és Carl Nichols (gitár, ének) duó koncertezik.

 

TÁNCHÁZ

Ma 20 órától táncházat tartanak a Tamási Áron Színház előcsarnokában, mely egyórás gyimesinéptánc-oktatással kezdődik. A házigazdák Melles Endre és Ádám Júlia. Muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes.

MŰVÉSZ MOZI

Ma 17.00 Pizsamaparti (családi film, magyar szinkron, 79 p); 17.15 Lego Batman – A film (animációs film, román szinkron,. 90 p); 18.30 A sötét ötven árnyalata (erotikus film, 115 p); 19.15 A nagy fal (akció–thriller, 94 p, 3D); 20.45 Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (sci-fi, 133 p); 21.15 Miért pont ő? (komédia, 111 p).

Szombat 11.15 Lego Batman – A film (animációs film, r. szinkron,. 90 p); 11 óra Pizsamaparti (családi film, 79 p); 12.45 és 15.30 Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (sci-fi, 133 p); 13.30 és 18.30 A nagy fal (akció-thriller, 94 p, 3D); 16 óra Az éjszaka törvénye (krimi, 128 p); 18.15 A Kaptár – Utolsó fejezet (akció–horror, 106 p); 20.30 A sötét ötven árnyalata (erotikus film, 115 p); 21 óra Miért pont ő? (komédia, 111 p).

Vasárnap 11. óra Pizsamaparti (családi film, 79 p); 11.15 Lego Batman – A film (animációs film, r. szink., 90 p); 12.45 és 15.30 Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (sci-fi, 133 p); 13.30 és 18.30 A nagy fal (akció–thriller, 94 p, 3D ); 16 óra Az éjszaka törvénye (krimi, 128 p); 18.15 A Kaptár – Utolsó fejezet (akció–horror, 106 p); 20.30 A sötét ötven árnyalata (erotikus film, 115 p); 21 óra Miért pont ő? (komédia, 111 p).

A jegyek ára felnőtteknek 15 és 22 lej között mozog (hétfőtől csütörtökig olcsóbb, hétvégén, illetve a 3D-s filmekre drágább), gyermekek, nyugdíjasok kedvezményes jegyet vásárolhatnak érvényes diák- és egyetemistaigazolvánnyal, valamint nyugdíjszelvénnyel.

 

KIÁLLÍTÁS

* Ma 19 órától a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben nyílik meg a .GIF – Graphics Interchange Format című csoportos kiállítás. Kiállító művészek: Adi Ganea, Bartha József, Claire Fouquet, Claudiu Cobilanschi, Csiki Csaba, Ferencz S. Apor, Flaviu Cacoveanu, Ionuţ Vancea, Iulia Toma, Izsák Előd, Makunouchi Bento, Martini Yvette, Miklós Szilárd, Miklósi Dénes, Monotremu duó, Nita Mocanu, Rafael Dubreu, Răzvan Anton, Ştefan Tiron, Szabó András, Tristan Daniel Nicolas, Váncsa Domokos, Veres Szabolcs, Vetró Bodoni Barnabás, Vladimir US, Wanek Ferencz.

* Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében az 1956-os szabadságharc erdélyi vonatkozásait bemutató vándorkiállítás nyílik Kézdivásárhelyen, az Erzsébet Teremben ma 16 órától. A kiállítás a legfontosabb erdélyi ’56-os csoportokat mutatja be, majd a forradalom leverését követő megtorlásokat. A megnyitót követően levetítik a Szoboszlai-perről készített 30 perces dokumentumfilmet is.

* Február 12-én, vasárnap 12.30-kor a kovásznai Kádár László Képtárban, a művésznő születésének 80. évfordulója alkalmával Gazdáné Olosz Ella-emlékkiállítás nyílik. Beszédet mond: Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ igazgatója és Dimény András festőművész (Brassó). Fellép a kovásznai Pastorala Kamarakórus (karnagy: Szántó Kinga).

 

HANGVERSENY

* Ma 17 órától Anton Niculescu csellóművész ad rendkívüli hangverseny az Árkosi Kulturális Központban (Bástya Ház, Olt u. 6.). A jegy ára 10 lej.

* Február 12-én, vasárnap 17 órától a Bástya Házban koncertezik ifj. Zerkula György Svájcban élő hegedűművész, valamint Horváth Zoltán és Edit zongoraművész. A helyek száma korlátozott, a jegyek előre megvásárolhatóak a központ székhelyén naponta 9–15 óra között (tel: 0267 377 652), 20 lej ellenében.

 

MEGEMLÉKEZÉS

A kézdisárfalvi római katolikus kápolnában február 11-én, szombaton 17 órakor megemlékező gyászmisét celebrál Bartos Károly helybeli plébános az ozsdolai Dézsi Dénes és Pusztai Ferenc, valamint a kászoni Máthé György (Jeges) emlékére. Ezt követően a székelyföldi betyárokról kötetlen beszélgetésre, majd állófogadásra kerül sor a művelődési otthonban Szabó Ottó és Balázs Barna szervezésében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük