Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ötödik alkalommal találkoztak a színjátékosok

Ötödik alkalommal találkoztak a színjátékosok Kultúra

Szombaton zajlott Sepsiszentgyörgyön a színjátékosok ötödik találkozója, melyre helyi és más megyéből érkező társulatok jelentkeztek. A fesztivál nem verseny volt, hanem a színészcsoportok, felkészítő tanárok egyfajta fóruma.

Hirdetés
Hirdetés

Az Osonó Színházműhely és a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola hívta életre öt évvel ezelőtt a színjátékosok találkozóját, melynek legfőbb célja, hogy fórumot teremtsen a színházi embereknek, diák- és amatőr csoportoknak a találkozásra. Idén tíz társulat jelentkezett, a Kovászna megyeiek mellett marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és egy Vrancea megyei (Panciu) csoport. Fazakas Misi főszervező, az Osonó Műhely vezetője elmondta: sok mindenhez kapcsolódik ez a fajta színházi fesztivál.

– Ez a fórum kinőtte magát az elmúlt öt évben, sosem jöttek el ilyen sokan, mint most. Nagy számok ezek: öt év, tíz előadás és társulat, száz résztvevő. A cél a találkozás, ez a legfontosabb, hogy együtt voltak azok, akiket érdekel a színjátszás, és tanultak egymástól, kapcsolatba kerültek a társulatok – mondta lapunknak.

Hozzátette: ez egy olyan színházi találkozó, ahol nincs verseny, nem osztanak díjakat, csak ismerkedtek. Megnézték egymás előadásait, és műhelyfoglalkozásokon vettek részt az alkotók, színészek, pedagógusok. El akarták kerülni azt, hogy a résztvevő diákok úgy érezzék, megméretkeznek, versenyhelyzetben vannak.

Fazakas Hunor, az Osonó társulat tagja a fesztivállal kapcsolatban elmondta: azért jó ez a találkozó, mert a színházat minden szempontból megközelítik, és közel kerülnek egymáshoz a színészek.

– Olyan fiatalokat ismertünk meg, akiknek ugyanazt jelenti a színpad, mint nekünk: egy tér, ahol korlátok nélkül játszhatunk – fogalmazott.

A szombati találkozón a Plugor Sándor Művészeti Líceum román drámatagozatának előadásai mellett kabaréjeleneteket, egyperceseket és neves irodalmi művek (Legyek ura) adaptációit is láthatott a közönség. Fazakas Misi azt is hangsúlyozta, hogy az iskolai színjátszás bajban van, mivel a csoportvezetők kiöregedtek, és ha nem jön a fiatal generáció, a csoportok felbomlanak. Fontos a rendszer kiépítése, ennek pedig a pedagógusképzés és ez a fesztivál az alapja – tette hozzá.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás