Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Orgonakoncertek a Boldog Özséb-templomban

Orgonakoncertek a Boldog Özséb-templomban Kultúra

A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébániatemplomban három éve rendeznek orgonakoncerteket. A közelgő, tizenegyedik hangverseny előtt Gergely Gábor kántort kérdeztük a részletekről.

Hirdetés
Hirdetés

– Tudtommal minden egy hangszervásárlással kezdődött.

– 2019-ben vásároltunk egy Németországban elbontott hangszert. Ott ugyanis nagyon megcsappantak a katolikus hitközösségek, sajnos templomokat zárnak be, és hallottunk egy projektről, mely keretében orgonákat költöztetnek át. Felkerestük Pap Zoltán székelyudvarhelyi orgonaépítőt, aki több hangszert hozott Erdélybe, így az év tavaszán került hozzánk Bottrop városából egy 22 regiszteres, 2 manuálos, Franz Breil orgonaépítő által készített pedálos orgona. Korábban új hangszer vásárlását terveztük, ám az rengeteg pénzbe került volna. Ezt a hangszert a `60-as években építették, közben használták és karban volt tartva.

– Hogyan jött a koncertsorozat ötlete?

– Az volt az elképzelés, hogy ha már hangszert cserélünk, ne csak a liturgiának feleljen meg, hanem a város életébe vigyen új színt, ezért döntöttünk egy koncertezésre is alkalmas orgona mellett. Bár a templom tetőszerkezete elnyeli az akusztikát, a márvány padlózat ezt némiképpen kompenzálja. Nem volt negatív visszajelzés az orgonaművészek részéről emiatt, sőt, azt mondták, jobban oda kell figyelniük a játékukra, hiszen olyan, mintha egy szobában orgonálnának, itt nincs, ami az apró hibákat„takarja”.

– Ki adta az első koncertet?

– Az orgonaépítő fia, Pap Attila akkor mesterizett a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián orgona szakon, és őt kértük fel, hogy a 2019. október 6-ai szentelés alkalmával játsszon a szentmise keretében egy rövid koncertet. Őt személyes kedvencem, Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, zeneszerző, a Pécsi Tudományegyetem oktatója követte. Évente négy koncertet terveztünk, és bár volt olyan visszajelzés, hogy többre is lenne igény, úgy vélem, ennek akkor jön el az ideje, ha legalább ötven állandó érdeklődője lesz a hangversenyeknek. Jó irányba haladunk, folyamatosan tűnnek fel új arcok a koncerteken, van igény ezekre a koncertekre, ám egyelőre a közönségnevelési időszakban vagyunk.

– Az ön fia, Gergely Zsolt is a fellépők sorát gazdagította, igaz?

– A közönségnevelés mellett célom, hogy a fiataloknak lehetőséget nyújtsak az orgonatanulásra, illetve koncertezésre. Megjegyzem, városunk szerencsés helyzetben van, hiszen a kantai Szentháromság- és a református templomban is van megfelelő hangszer a gyakorlásra. Zsolti fiam érdeklődött az orgona iránt, így felvettük a kapcsolatot Csengeri-Kostyák Zsuzsával, a kolozsvári Sigismund Toduță főgimnázium orgonatanárával (aki az Őszi Sokadalom keretében a sorozat tizedik előadója volt – szerk.), hogy egyetemi felvételire készítse fel őt. A fiam a felvételire készített programot adta elő, ami remek főpróba-lehetőségnek bizonyult, emellett a hangverseny hálaadás volt az őt támogató személyek irányába.

– Mikor és kit hallhatnak legközelebb az orgonazene kedvelői?

– November 4-én a Plugor Sándor Művészeti Líceum orgonaoktatója, a kolozsvári születésű Szabó Levente és felesége, Mihaela Buhaiciuc énekművész, a Brassói Transilvania Egyetemen énektanárának koncertje lesz hallható.

Fotó: Gergely Botond

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük