Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagy buli készül

Nagy buli készül Kultúra

Ismét divat a zenei életben a ‘80-as, ‘90-es évek zenéje, még ha újabban át is dolgozzák, ezért az év retró bulijának készülő diMANSION – Hit Music Festival szervezői bíznak nagylélegzetű tervük sikerében. A Comparty Events kiemelkedő partnere a szervezésben a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, így az eseményt felkonferáló tegnapi sajtótájékoztató helyszíne is a főtéri turisztikai iroda volt Sepsiszentgyörgyön.

Az év legnagyobb slágerzenei fesztiváljának tervezett, jelentős technikai háttérrel kivitelezendő diMansions fesztivált június 14–16. között az oltszemi Mikó-kastély közel tízhektáros területén szervezi meg a Comparty Events, a bodoki polgármesteri hivatal támogatásával.

Grüman Róbert, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke Háromszék turisztikai vonzerejének fő promoválójaként elmondta, mivel a hasonló jellegű események (pl. az Electric Castle) nagy tömegeket mozgatnak meg, jó alkalom adódik arra is, hogy a környéket a köztudatba bevigyék.

Santa Daniel főszervező szerint ez egy háromnapos és hároméjszakás buli lesz, európai és tengerentúli, valamint hazai és magyarországi fellépőkkel is, amely többféle zenei műfajt mutat fel, tehát nem csak diszkófesztivál.

– A helyiek zenei ízlésére szabtuk ezt a rendezvényt – mondta Grubisics Levente társszervezőként. – Nem akarunk robbanásszerűen nagyra nőni, de szavatoljuk, hogy 4–5 éven keresztül ezt a fesztivált biztos megszervezzük. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a helyi értékeket is népszerűsítsük, a kürtőst, a kolbászt, amelyek a menübe is be lesznek építve.

Az előadók között olyan nagy nevek találhatóak, mint Thomas Anders (Modern Talking), Lou Bega, Dr. Alban és a reggae-t játszó Inner Circle.

A szervezők bebiztosították magukat az esetleges rossz idő ellen is, egy több mint 4000 négyzetméteres, 10 ezer férőhelyes sátor alá kerül a főszínpad, jó idő esetén a sátor falait felhúzzák, de az eső sem jelent veszélyt. Így garantálni tudják az elővételben jegyet vásárlók számára, hogy biztosan nem marad el az esemény.

Hirdetés
Hirdetés

Az autóval érkezők számára tágas parkolót biztosítanak, a környező városokból – Brassóból, Csíkszeredából, Szentgyörgyről – kilátogatóknak buszjáratok állnak a rendelkezésére, a három napra kitelepedőknek pedig sátortábort építenek a közelben, de sátrat és egyéb kellékeket kölcsönözni is lehet majd a helyszínen.

Santa Daniel felhívást intézett a megye minden kulturális intézményéhez, társuljanak saját programokkal a háromnapos eseményhez.

A jegyeket több online portálról lehet beszerezni, online vásárlásnál április 14-ig kedvezmény jár, de a térség (Hargita, Brassó, Kovászna megyék) minden jelentős eseményén fizikai formájában árulják majd azokat, a május 17–19. között szintén az oltszemi kastélykertben tartandó barbeque fesztiválon a résztvevőknek egy, a diMansions-re is kedvezményes belépést biztosító kártyát adnak.

A tavaszi kedvezménynek köszönhetően a háromnapos bérletek 179 lejbe (+ járulékok) kerülnek, míg VIP-bérleteket 379 lejért (+ járulékok) válthatnak az érdeklődők. Az általános belépésre feljogosító napijegyekből ezer darab április 1-ig 79 lejes (+ járulékok) áron kerül eladásra, míg az egy napra szóló VIP-belépők ára 179 lejbe kerül.

Belépők online vásárolhatók a iaBilet, az Eventim , az Entertix, valamint a Myticket oldalakon keresztül, míg személyesen hétfőtől Sepsiszentgyörgyön, a megyei turisztikai irodában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás