Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még többre kötelez

Még többre kötelez Kultúra

A 2018-ban megszűnt Magyar Termék Nagydíj után az Érték és Minőség Nagydíj (EMIN) pályázat kitüntető címeit idén második alkalommal adták át ünnepélyes keretek között az Országház Felsőházi termében szeptember 10-én. Erdélyből a Vadon Egyesület egyedüli civil szervezetként tudhatja magáénak a megtisztelő címet az egyébként is szinte kizárólag vállalkozásokból álló mezőnyben, erre pedig a Vadon igazgatója, Demeter János különösen büszke.

Az EMIN cím elnyerésére a Vadon Egyesületet a természeti nevelésben kifejtett munkája minősége jogosította fel. Ide tartoznak a Vadon által működtetett, a Vadászati Múzeumban folytatott múzeumpedagógiai tevékenységek, illetve a benedekmezői lovardában folyó oktatás, táboroztatás.

A vaskos pályázati dokumentáció tényeit, állításainak valódiságát a zsűri egy erdélyi tagja a helyszínen is ellenőrizte. Ezt az akadályt megugorván, a Vadon ott szerepelt a címmel együtt az Érték és Minőség Nagydíj tanúsító védjegy használatát idén elnyerő hatvan vállalkozás között, illetve a 9 %-nyi határon túli nyertes egyike. Jelenleg 116 különböző vállalkozás 221 pályázata tartozik a védjegyhasználók közé.

Hirdetés
Hirdetés

Az ünnepségen a Vadászati Múzeum teljes ötfős munkacsoportja megjelent. Beszédet mondott és a kitüntetéseket átadta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, egyben az EMIN-pályázat eseményeinek fővédnöke, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

A díjat magyar és angol nyelvű, Balázs Károly és Sárkány Gábor grafikus művészek által tervezett kitüntető oklevél tanúsítja. Jelképe az EMIN emblémájával díszített, a Hollóházi Porcelángyár Kft. alkotógárdája által készített egyedi iparművészeti trófea.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük