Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Maszkások a múzeumban

Maszkások a múzeumban Kultúra

A csernátoni Haszmann Pál Múzeumban vízkeresztkor kezdődött, és húshagyó keddig tart a Maszkások nevű farsangi múzeumpedagógiai tevékenység. A részletekről és az ehhez kapcsolódó családi napról Dimény-Haszmann Orsolya muzeológussal beszélgettünk.

– A múzeumpedagógiai tevékenységeket elsősorban a jeles napokhoz kapcsoljuk, így már több évtizedes programjaink is vannak, mint például a húsvéti tojásírás. A múzeumi évet rendszerint a Maszkások nevű tevékenységgel kezdjük. Idén vízkereszttől, azaz január 6-ától február 25-éig, húshagyó keddig fogadunk délelőttönként iskolás csoportokat. Megjegyzem, már minden időpont foglalt, örömmel nyugtázom, hogy nagyon hamar „beteltek” a helyek, a helyiek mellett nyujtódi, albisi és kézdivásárhelyi csoportok jelezték részvételi szándékukat – fejtette ki lapunknak a muzeológus.

Hirdetés
Hirdetés

A foglalkozás nevének eredetéről elmondta, a tevékenység a faluban egykor nagy hagyománynak számító lovas maszkázásról kapta a nevét.

– Sajnos néhány évig kimaradt ez a szokás, és közben felnőtt egy nemzedék, amely nem láthatta a lovas maszkásokat, így született a gondolat, hogy archív felvételeken mutassuk meg nekik, beszéljünk erről, tanítsuk meg a rigmusokat, hiszen egy jól felépített, apáról fiúra hagyományozott szövegkönyvről van szó. Örvendetesnek tartom, hogy tavaly kerültek fiatal legények, akik megszervezték, és lóra ültek, hiszen ez mindig az önszervezésen alapult: kellett egy hangadó, azonban szükség volt a legényekre, nélkülük nem volt lovasmaszkázás.

Hozzátette, február 23-án, vasárnap ismét lesz esküvői menetet megjelentő lovas maszkázás Csernátonban.

– Már most készülnek a legények az eseményre, elkezdték a próbákat, az Ika-vár alatt már lovaspróbát is tartottak – osztotta meg lapunkkal Orsolya.

A korosztályonként felépített tevékenységeken szó esik a farsangi hagyományokról is, hangsúlyosan a csernátoni szokásokról. A nagyobbakkal az egész magyar nyelvterületre kitekintenek, a távolabbi busójárástól a bagolytemetésen át mindenféle szokásról beszélnek. Régi fényképeket, illetve filmet nézünek, emellett a fonókról, fonóházakról is szó esik, amihez nagyon jól kapcsolható az intézmény gyűjteményanyaga.

– Bemegyünk az udvaron található kis házakba, mesélünk a régi életformáról. A bélafalvi ház konyhájában például láthatják a fonás-szövés eszközeit, a főépületben is megmutatjuk a fonókereket, a motollát, a szövőszéket, a kendert, majd korosztályonként más-más kézműves tevékenységet végzünk: papírmasé maszkot festünk, maszkot nemezelünk, de kipróbáljuk a tollfosztást és a kukoricabontást is.

Idén családi napot is rendeznek Maszkások témában a fent említett, az egykori fonók hangulatát megidéző tevékenységekkel. Ezt február 22-én, szombaton tartják, és arra kérik az érdekelteket, február 17-éig, hétfőig jelezzék részvételi szándékukat a 0746.103.796-os telefonszámon vagy a múzeum Facebook-oldalán.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük