Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ma kiderül, milyen hosszú lesz a tél

Ma kiderül, milyen hosszú lesz a tél Életmód

Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, amikor is Mária megtisztulására és Jézus templomi bemutatására emlékezik a katolikus egyház. A Székelyföldön is általánosan elterjedt képzet szerint ha ma kisüt a nap, és a medve, meglátván saját árnyékát, gyorsan visszamegy a barlangjába, még negyven napig kemény télre számíthatunk.

Az ünnep arról kapta nevét, hogy a népi hagyomány szerint ezen a napon szentelték meg azokat a gyertyákat, amelyek a bölcsőtől a koporsóig elkísérték a hívő embert. A szabolcsi zsinat (1092) sorolta a kötelező ünnepek közé. Ha beteg volt a háznál, ha gyermek született, ha meghalt valaki, szentelt gyertyákat égettek. Az 1192–1195 között keletkezett, latin és magyar nyelvű Pray-kódex szerint a magyar középkorban először a tüzet áldották meg, majd ennél a tűznél gyújtották meg a gyertyákat.

Természeti csapások ellen is szentelt gyertyával védekeztek, villámlás, vihar, jégeső alkalmával meggyújtották. Némely vidéken az épülő házba is befalaztak egy darab szentelt gyertyát. Néhol az ünnepi mise előtt körmenetet tartanak, a pap lila színű liturgikus ruhát viselve (a lila bűnbánat színe) végzi a gyertyaszentelést. Az állatbetegségek gyógyításánál is hasznosnak ítélték a füstjét: a beteg lovat a fejétől indulva körbejárták kézben tartott égő szentelt gyertyával.

Gyertyaszentelő Boldogasszony napján az ozsdolaiak is egyszerű, fehér viaszgyertyákat vittek a templomba. A mise végén a hívek papilag megáldott, égő gyertyákkal vonultak végig a falu főterén. A szentelt gyertyát később nagy időben, égszakadás idején vették elő, lángja mellett imádkoztak a vihar csendesüléséért. A szentelt gyertyát szokták még égetni halott mellett, megkerítéskor ezzel kísérték ki a lelket. (A megkerítés Csíkszentdomokoson ma is élő szokását Balázs Lajos néprajzkutató egy itt letelepedett törzs hagyatékának tartja a honfoglalás, sőt a kereszténység előtti korból.)

Ajnádon a gyertyaszentelői gyertyával „megkerítik” a beteget, hogy meggyógyuljon. A moldvai Magyarfaluban az ezen a napon szentelt gyertyát elsősorban a vihar oszlatására, betegség esetén, valamint a „Rossz” távoltartása céljából használták.

KÉPALÁ: Székelyvarságon régebb még a papokat is rávették a szokások betartására
Fotó: Erdélyi Bálint Előd

Időjósok napja

 

Az időjóslások mindenütt elterjedtek ezen az ünnepen, hiszen a nap már „egy pásztorugrásnál hosszabb”. Ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint annak előtte volt – ehhez kapcsolódik a „medvepróba” is: napsütésben az állat megláthatja az árnyékát, megijed, és negyven napra visszabújik a barlangjába, ha viszont zord idő van, megrázza bundáját, s kinn marad. Siklódon már egy nappal korábban tudták, hogy hosszú lesz-e a tél: ezt olvasták ki ugyanis abból, ha február elsején a macska befelé fordulva mosakodott az ajtó mellett. Éppen ezért ezen a napon nem is szabad a macskát kikergetni a házból!

A sóvidéki gazdák szerint a télnek mostanig pontosan a fele telt el. Barabás László több mondókát is lejegyzett a Forog az esztendő kereke című monográfiájában:

Gyertyaszentelőn, ha a nap süt a tetőre,

Számíthatsz a télnek keményebb felére.

 

Tiszta gyertyaszentelő,

A búzának jó üdő.

 

Ha fénylik gyertyaszentelő,

Az izéket vedd elő!

Itt az izék (vagy ízik) takarmány-maradékot jelent, és a rigmussal arra utaltak, hogy az állatokat még sokáig kell az istállóban etetni.  Vadasdon úgy tartották, ha az ereszen hosszú jégcsapok lógnak, bő lesz a kukoricatermés, megnőnek a csövek. Tanácsos volt ezen a napon válogatni a kukorica-vetőmagot, de a csuszáját nem volt szabad elégetni, hogy a kukorica ne üszkösödjön meg.

A naphoz kapcsolódó csángó hiedelem szerint: „ha csepeg az ereszhíja, akkor hamar tavaszodik, ha nem, akkor későn.” Kászonfeltízen azt mondták, ha ezen az ünnepen a szél a gyertyát kifújja, és az eszterhéj csepeg, rossz tavasz lesz.

 

Gyertyaszentelő Boldogasszony napját a varságiak jeles ünnepnek tartották. Szűz Mária tiszteletét szem előtt tartva, erdőre nem jártak, halasztható munkát nem végeztek. Templomba mentek, ahol a nagymise előtt gyertyát szenteltettek. A gyertyaszentelés miatt az emberek ezen a napon igyekeztek időben odaérni a templomba. Előzőleg boltban, vagy a plébánián vásároltak gyertyákat, amelyeket magukkal vittek a misére. Egy szál gyertyát meggyújtottak, és égő gyertyával a kezükben álltak templomi helyükön.

A pap az oltártól indulva elhaladt a padsorok között és jobbra-balra fordulva szenteltvizet hintette a padok felé. Közben a kántor vezetésével zengett az ének a negyven nappal korábban földre érkezett világ világosságáról. Amikor a pap visszaérkezett az oltárhoz, az emberek elfújták a kezükben tartott gyertyákat, és elkezdődött a mise. Idősebb varságiak szerint ezt a szertartást a XX. század utolsó negyedében bizonyos papok nem akarták végezni, de a nép határozott kívánságára kötélnek álltak.

Mise után az emberek hazavitték a szentelt gyertyáikat, és év közben szükség esetén használták azokat: pl. vihar, erős idő közeledtével, beteg ember és beteg állat gyógyításakor, a haldokló lelkének védelme alkalmával, halott mellett égetve, házszenteléskor az asztalon égetve.

Barth János: Jézus dicsértessék! – A székelyvarsági hegyi tanyák népének vallási hagyományai (Kecskemét, 2006)

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások