Felhívás!

Lejárt a bölöni farsang is

Lejárt a bölöni farsang is Kultúra

Szombaton, Bölönben megtartották a hagyományos nappali farsangot, mely az ürmösi és az apácai farsang után Erdővidék tájegységének harmadik ilyen jellegű rendezvénye. Az idő ezúttal szépen kitartott, igaz, a hónak február végére már nyomát sem lehetett találni Bölönben, így a téltemetés helyett akár tavaszt is köszönthetett volna a vidám menet.

Az étfalvi zenészek által kísért farsangolók ezúttal is a hagyományt követték. A falu központi parkja mellől indulva járták be a falut, érintve az unitárius és a református papilakokat, és ugyanoda tértek vissza, ahol a fúvószenekari muzsika kíséretében végül elégették a farsangi bábukat.

Mint azt Sikó Imre polgármestertől és Akácsos Zsolt farsangparancsnoktól megtudtuk, idén valamennyire visszafogottabban zajlott az ünneplés, a menet szokásos megállóinál a kínálmációk is elmaradtak, éppen azért, hogy gyorsabban haladjanak, és a járvány miatt kiszabott időkorlátba férjenek bele. Mint mondták, ha a falut elkerüli a járvány, majd egyszer bepótolják a mulatozást.

A farsangi menetet ezúttal is a menyasszonynak és vőlegénynek öltözött pár vezettek, őket követte a székely, a magyar, és a huszár pár, a cigányok és a musztikás, aki lóháton, bundába öltözve, szalmakalappal a fején a farsangolók egyik legérdekesebb figurája.

A farsangi csendőrök mellett idén igazi csendőrök is többen kísérték a menetet, akik a jelek szerint az egészségügyi szabályok betartására voltak hivatottak vigyázni. A farsangolók és kísérőik is maszkot viseltek.

A farsangi napra a már kora délután megejtett bábuégetés tett pontot. Az Erzsébet park mellett összesereglett farsangolók körbetáncolták az Akácsos Zsolt által meggyújtott bábukat, előtte azonban még felcsendült a székely himnusz, a farsangparancsnok pedig köszönetet mondott a beöltözött pároknak és mindenki másnak, aki részt vett a farsang megszervezésében.

„Maradjon hát meg 2021 emléke, vezényeljen minket a jövő szép reménye.

Elmúlt a tél, a tavasz közeledik, ilyenkor mindenki a mezőre igyekezik. Jó munka után szép lesz a határ, ősszel mindenkinél megtelik a hombár. Kívánok mindnyájuknak erőt, egészséget, Bölön népének jókedvet, bőséget! Mielőbb kezdhessék a tavaszi munkát, erre pedig kérjük Isten áldását!” – hangzott a farsangparancsnok szép köszöntője.

Ezek után még annyira maradt idő, hogy a rokonok, ismerősök a szépen felöltözött párok és a feldíszített lovak társaságában egy-egy fotót készítsenek, aztán a farsang emlékével, és egy jobb év reményével mindenki elindult hazafelé.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások