Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lehet lovasíjászatot tanulni

Lehet lovasíjászatot tanulni Kultúra

Bejárós tábort szerveznek gyerekeknek és felnőtteknek Kézdiszentkereszten, Pászka Lehel lovasíjász irányításával. A lovaglás élménydús tevékenység, amely ellazítja, ugyanakkor megmozgatja az izmokat, illetve folyamatos összpontosítást igényel. Az íjászat testkultúra, harci és vadásztudás egyben. Ennek tudatában szervezi meg a tábort Gábor Judit tanítónő, az Alma Mater Alapítvány elnöke és Szalló János helyi tanácsos.

Hirdetés
Hirdetés

A tábort a 8–16 éves gyerekek és fiatalok számára július 5–9., illetve a 16 év fölöttieknek július 2–4. között szervezik meg, és olyan jelentkezőket várnak, akik szeretnének betekintést nyerni a lovaglás és az íjászat rejtelmeibe. Pászka Lehel irányításával olyan élményekben gazdagodhatnak, amelyben eddig még nem volt részük, valamint érdekesebbnél érdekesebb ismereteket sajátíthatnak el a lóval való együttműködéstől kezdve a hátasok irányításán keresztül a balesetek elkerüléséig. A megszerzett tudáson kívül olyan képességek birtokába kerülhetnek, mint a kitartás, figyelem, a félelem leküzdése, bátorság, akarat, irányítás, céltudatosság, fegyelmezettség, megfelelő egyensúly.
Szalló János szervezőtől megtudtuk, már jó páran jelezték részvételi szándékukat, de a helyek még nem teltek be. A tábor programjáról, annak helyszínéről, a befizetendő összegről stb. későbbre ígértek tájékoztatást, addig is lehet érdeklődni Szalló Jánosnál (0751.154.074), valamint Gábor Juditnál (0746.884.884).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük