Következő lapszámunk kedden jelenik meg, ugyanis augusztus 15. hivatalos ünnep, Nagyboldogasszony napja.

Felhívás!

Látva lássanak

Látva lássanak Kultúra

Szerdán a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében nyitották meg az Ady 100 – Látva lássanak című vándorkiállítást. Az esemény az Őszi Sokadalom égisze alatt zajlott.

A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Vigadó és a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) közös szervezésében, a költő halálának 100. évfordulója alkalmával létrejött kiállítás látogatói tizennégy, a tájékoztató szövegek mellett Ady-képeket és idézeteket tartalmazó táblán követhetik végig a költőóriás életének és pályafutásának fontosabb állomásait. Az eseményen megjelent érdeklődőket köszöntő Szöllősi Tamás KVISZ-elnök abbéli véleményének adott hangot, hogy Ady Endre, bár sosem járt Háromszék Párizsában, jól érezné magát ebben a városban.
– Bizonyára a század eleji polgári város is tetszett volna neki, és most is jól érezné magát, a harminc évét ünneplő sokadalom pezsgésében korzózva – vélte.

Megjegyezte, bár még nincs végleges időpont, reményei szerint a tárlat szeptember végéig látogatható lesz, hogy a kiállítótér rendhagyó irodalomóráknak is helyszíne lehessen. Az eseményt az Orbán Ferenc által gitárkísérettel eldalolt Ady-versek (Add nekem a szemeidet, Van olyan perc) foglalták keretbe.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.