Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kulcsátadás a minorita rendházban

Kulcsátadás a minorita rendházban Kultúra

Szombaton nyílt nap lesz a kantai minorita rendházban. A rendezvény délelőtt szentmisével kezdődik, ezt Böjte Csaba ferences testvér celebrálja.

Hirdetés
Hirdetés

Kézdivásárhelyen, a kantai minorita rendházban tartja a háromszéki gyerekeinek az évzáró ünnepségét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. A program az utolsó percekben vált véglegessé, sok egyeztetésre volt szükség. A leszögezett időpontok szerint a Szentháromság-templomban tartandó ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik, majd ezt követően nyílt nap lesz, az érdeklődők megtekinthetik a rendház épületét. Ezt követően, 13 órától a Bojtorján együttes ajándékkoncertje szerepel a programban, amit a kiszámíthatatlan időjárás miatt végül a Vigadó Művelődési Házban tartanak, így több mint valószínű, hogy a helyek száma korlátozott lesz, elsősorban gyerekek vehetnek részt az együttes előadásán.

A szombati nap folyamán Böjte Csaba testvér az építőtől jelképesen átveszi az épület kulcsát, ez jelzi, hogy az ingatlan felújítása befejeződött. Az épület hivatalos avatóünnepségét augusztusban, egy jóval nagyobb ünnepség keretében tartják, az elképzelés most az, hogy a Varga Mihály által készített Nagy Mózes-mellszobor avatóünnepségére is akkor kerül sor.

Az épület környékén egyébként tegnap is lázas munka folyt, a szociális étkezdétől a Torja-patakán átívelő hídig tartó szakaszon föld alá kerülnek a villany- és adatkábelek, így az épület homlokzatát nem rondítják el a drótkötegek, az érzékenyebb vezetékeket pedig kábelcsatornába helyezik. Egy másik munkáscsapat a barokk kapu előtti behajtót rakta ki kockakővel, így szombatig feltételezhetően minden a helyére kerül.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 21., 11:06
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Ne mind minuszoljatok mert a hires jegcsarnokra is a pokhalosodas var , csak egy pelda a sok kozul , gyerekeink csikba kellett hogy jarjanak ezt mindannyian tudjuk !