Felhívás!

Környezettudatos alkotások

Környezettudatos alkotások Kultúra

A kézdivásárhelyi CsomóPont Egyesület és a KreaKids Stúdió ötödik alkalommal szervezte meg közös táborát, a Noise-ot, az ott készült alkotásokat pénteken a szentkatolnai Kühnle-kúriában tekinthették meg az érdeklődők.

A kiállítást a CsomóPont részéről Gál Zoltán építész nyitotta meg, aki elmondta, táboruk célja nem más, mint a környező településekbe zajt, illetve az által életet vinni. Az egyhetes táborban a fiatalok több műhelyben alkothattak: grafika, építészet, fotó, videó, animáció, illetve divat témakörben. Az alkotások a környezettudatos gondolkodásra, az újra hasznosításra, illetve a mai modern társadalom kisebb-nagyobb gondjaira reflektálnak.

A grafikaműhely munkáját annak egyik vezetője, Kovács Hunor László mutatta be. A gyermekek két projektben vettek részt, amelyek Székelyföldhöz, azon belül is Szentkatolnához köthetők. Az első projekt a falu nevének eredetét járta körül. A templom védőszentjének is fogadott, alexandriai Szent Katalin legendáját kutatták, és annak kapcsán készültek el az alkotások. Mivel a legendában gyakori az erőszak, így elvont, minimalista, a keleti kereszténység ikonfestészetére hajazó képek készültek, amelyek alatt a legendából kiragadott részlet is olvasható. A második projektben a karaktertervezésbe kóstoltak bele, a Székelyföldre jellemző bálakészítésre reflektáltak. Három karaktert alkottak meg: Kazalkát, az életvidám sarjúszénát, Bála Bélát, a meggyötört takarmányszénát, illetve Körbálát, a hiú szénabálát.

Az építészetműhely vezetői Fülöp József, Erőss Sándor, Major Zoltán (formatervező a müncheni BMW-nél) és Kovács Apor voltak , akiknek a segítségével két alkotást is létrehoztak a gyermekek. Az egyik egy lila hinta, amelynek a lényege az volt, hogy a legegyszerűbb alapanyagokból, gyermekek által könnyen összerakható érdekes forma szülessen. A másik pedig egy hatalmas fa medve lett, amely a környező erdőirtásokra, a medvepopuláció elterjedésére próbálja felhívni a figyelmet.
A fotóműhelyt Kovács Apor és Major Zoltán vezették, céljuk a rohanó társadalom bemutatása volt. A kiállításon bemutatott fotók elmosódó arcai ezt szimbolizálják. Arra hívva fel a figyelmet, hogy a közösségi platformoknak köszönhetően az emberi kapcsolatok felszínessé váltak, az ismerősökkel való kapcsolattartásra már csak az ad teret.

Ezt követte az animációs alkotások bemutatása. A műhely vezetője Vizsuj Rebeka volt, akinek segítségével a gyermekek kipróbálhatták az analóg, a kézi rajz, illetve a digitális technikák ötvözetét. A táborban közel ötezer rajz készült, amelyből videót készítettek. A kiállításon ebből is ízelítőt nyújtottak.

Végül, de nem utolsó sorban a divatbemutató következett, amelyet Voloncs Kitti, az egyik alkotó és modell vezetett fel. A tervezők az egyéb textíliák mellett a táborban felgyülemlő műanyag szeméttel kreatívkodtak. A kifinomultságra és elegáns vonásokra alapozó blúzokon, ruhákon, nadrágokon lévő extravagáns díszítéssel az évente több millió tonnányi műanyag szemétre hívták fel a figyelmet. A modellek sorra mutatták be a kék-zöld-fehér színekben pompázó, többnyire műanyag flakonokkal díszített ruhákat. A divattervezés-műhelyt egyébként Hodor Barbara és Pinti Anasztázia vezették, mentoruk Kovács Katalin volt. 

Bartok Barbara

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.