Felhívás!

Kitűnően licenceztek

Kitűnően licenceztek Kultúra

Július 2–3-án rendezték a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének kézdivásárhelyi kihelyezett óvodai és elemi oktatás pedagógia szakja végzősei licencvizsgáját. Szerdától lehet iratkozni az új tanévre.

Zoller Katalin igazgató lapunknak elmondta, az írásbeli próbából, illetve a licenc-dolgozat megvédéséből álló záróvizsgán mind a 16 idei végzős részt vett. „Mindannyian nagyon jó eredményeket értek el. Az utóbbi években nem volt rá példa, hogy mindenki sikeresen vette volna az akadályt.” Hozzátette, több végzősük már gyakorló pedagógus, és az újak közül is többen jelentkeztek a július 12-én, Sepsiszentgyörgyön esedékes országos pedagógus-versenyvizsgára.

A következő tanévre nappali tagozaton tíz államilag támogatott, illetve tizenöt fizetéses helyet hirdettek meg. Az érdekeltek július 12–15 között 9–13 óráig iratkozhatnak az intézmény kézdivásárhelyi, Ady Endre utca 20. szám alatti székhelyén. A felvételi vizsgát július 18-án rendezik. További információk az intézmény titkárságán, a 0267.361.958-as telefonszámon, illetve a www.padi.psiedu.ubbcluj.ro honlapon elérhetők.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.