Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Katedráról a börtönbe

Katedráról a börtönbe Kultúra

A kommunizmusnak becézett vörös pestis, valamint a vele társult romániai sovinizmus erkölcsöt, kultúrát és közösséget romboló, illetve pusztító hatásáról nyújt látleletet Puskás Attila legújabb, Utak és ösvények című könyve, melyet kedd délután mutattak be a Bod Péter Megyei Könyvtárban.

A látleletet családja és önmaga kálváriajárásának felidézése által nyújtja, ezzel nem csak sorai hitelességét növelvén meg, hanem az olvasásuk által kiváltott döbbenetet is. A 20. század második fele ugyanis nehéz körülményeket kínált a puszta megélhetéshez, főképp azoknak, akik azt a fajta polgári értékrendet képviselték, amit például a kolozsvári Puskás család – hangzott el Ferencz Csaba újságíró szájából a szerzővel folytatott beszélgetése során. És hogy ez így volt, azt legjobban a múlt rendszert így vagy úgy átvészelők tanúsíthatják. Hiszen ők kénytelenek voltak a saját bőrükön megtapasztalni egy embertelen rendszer kegyetlenkedéseit, annak minden hordalékával és következményével együtt. Éppen ezért igaza van Puskás Attilának, aki a túlélőket arra biztatta, hogy írják meg önéletrajzukat, mert az idővel történelemmé válik.

A kötet egy 86 éves értelmiségi töredelmes vallomása a megtett életútról, mely Kolozsváron vette kezdetét, majd az egyetem elvégzése után Csíkszeredában, Csíkdánfalván, a szekuritáté celláiban, a marosvásárhelyi és szamosújvári börtönben, valamint Sepsiszentgyörgyön folytatódott. Olvasása közben pedig megtudhatjuk, hogyan válhat egy tehetséges, tettre kész, ifjú tanár mintapedagógusból börtönlakóvá, anélkül, hogy bármilyen törvénytelenséget is elkövetett volna.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük