Felhívás!

Jelenségek szélzúgásban

Jelenségek szélzúgásban Kultúra

Bodó Barnának nem mindennapi dolog sikerült új kötetével. A Jelenségek szélzúgásban némileg rejtjeles cím, a benne foglalt írások súlypontja közös: a vizsgált téveszméket kiemelten az erdélyi magyar oktatásüggyel kapcsolatos állampolitika és gyakorlat körében keresi, egyik jelmondata szellemében, mely szerint „Félrevezethető népnek nincs hazája”.

Ennek köszönhetően legalább kettő, ha nem három nemzedék tanügyi lelkiismerete nézheti tükörben magát Bodó Barna új kötetében. A kisebbségi iskolarendszer sorsa, a magyar szó viszontagságos útja a magyar gyerekekhez, diákokhoz és viszont, nos, ez Erdélyben sok mindent elárul az itteni magyarság életé­ről úgy általában, s bevilágít mindabba, ami az utóbbi száz évben történt itt velünk és másik két-három nemzedékkel legalább. Szűkebb pátriánk százéves csatoltsága az Ókirályság területeihez és politikai rendszeréhez új utakra kényszerítette a magyar iskolát is, s noha az igyekezett lépést tartani a korigénnyel, alighanem többet veszített, mint nyert ebben a gúzsba kötött helyzetében. Elveszítette önálló tankerületi felépítményét, el a nemzeti kormány oltalmát, egy olyan alárendeltségbe került a tanügyi főhatósággal szemben, mely hol nyíltan, hol burkoltan, de visszaszorításában, időnként pedig kimondott felszámolásában mutatkozott érdekeltnek. A ‘89-es rendszerváltás olyan állapotban találta a magyar tannyelvű oktatást, melyben már-már nem csupán megtépázott, maradék eszményeiről és céljairól, de magáról a tannyelvéről is le kellett volna mondania.

Bodó máshonnan is indít. Ő az RMDSZ érdekvédelmi szerepének kihagyásait is vizsgálja, vesékbe látó elemzéssel véve sorra a Bolyai Kezdeményező Bizottság kálváriáját vagy pl. a marosvásárhelyi katolikus gimnázium vegzatúrájának keserves históriáját, mely a mai napig sem ért véget és nem nyert pozitív megoldást az ország és vezetői, a tanügyi illetékesek legnagyobb szégyenére.

A Bolyai Kezdeményező Bizottságról például ma már nem mindenki tudja, hogy e lobbicsoport — minden demokráciák legitim eszközeként — 2005-ös létrejöttekor számolt a magyar tannyelvű felsőoktatás egész spektrumával, vezetői testületébe bevonta nemcsak a Babeș–Bolyai, hanem a vásárhelyi orvosi és a kolozsvári műszaki egyetemek képviselőit is, s miként az interneten megszervezett nemzetközi konferencián világossá vált, a kisebbségi felsőoktatás idevágó olyan példáira támaszkodott, mint a finnországi svéd, a nagy-britanniai walesi, a spanyolországi baszk és katalán, a dél-tiroli német, az észak-macedóniai albán egyetemi képzés, bevonva pár továbbit is. A konferencia fényt vetett arra, hogy a franciaországi baszkok mellett az erdélyi magyarság helyzete volt a legkevésbé elfogadható a többihez viszonyítva. Mivel Románia európai uniós belépésre készült, e kontextusban a kérdésfelvetés új hangsúlyokkal gazdagodott, s az RMDSZ tevékenységében is szakaszhatárhoz vezethetett volna.
Mint köztudott, ez elmaradt. A kötet politológiai és szociológiai tanulmányai részletesen kielemzik, több példán szemléltetve, e helyzetet és a következményeket.

Kevés időszerűbb, fokozódó kollektív hiányérzetünket alátámasztó elemzést produkált a hazai magyar tudományosság az utóbbi két évtizedben a Bodor Barnáénál. (Jelenségek szélzúgásban. Europrint, Nagyvárad, 2020.)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.