Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hungarikum lett a Magyar népmesék

Hungarikum lett a Magyar népmesék Kultúra

Hungarikummá nyilvánította a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot a Hungarikum Bizottság – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel csütörtökön.

Hirdetés
Hirdetés

A Hungarikumok Gyűjteményébe jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett – írja a közlemény.     

A rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait – mondta a közlemény szerint Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke a testület lakiteleki ülésén. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk alapját képezik.   

Idén a hungarikum pályázaton résztvevők csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást.     

A tárcavezető szerint a folyamatosan emelkedő igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület – a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál – alig néhány óra alatt lezárt, idén pedig a nyitás utáni egy percben már egymilliárd forint támogatási igény érkezett be.     

Nagy István kiemelte, hogy a most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához és a belföldi turizmus erősítéséhez – olvasható a közleményben.     

A Hungarikum Bizottság döntését követően a Magyar Értéktárba került: a Jászkürt – Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és a Vitéz László-bábjáték, a Csángó Fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére.     

Első alkalommal döntött a Hungarikum Bizottság települési értékek felvételéről, ugyanis Budapesten és a fővárosi kerületek döntő többségében még nem jött létre értéktár a hungarikum-törvény 2012-es elfogadása óta. A grémium döntése alapján a Magyar Örökség Díjazottak által létrehozott össznemzeti értékek a XII. kerületi,  a „Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház a XIX. kerületi értéktárba került be.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük