Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gerincerősítő vetélkedő

Gerincerősítő vetélkedő Kultúra

Négy határon át címmel szervezett a Kovászna Megyei Művelődési Központ (KMMK) és a Kovászna megyei Értéktár Bizottság többfordulós vetélkedőt gimnazista diákoknak a Magyar Földművelésügyi Minisztérium támogatásával. Ezzel Erdély, Vajdaság, Felvidék, Muravidék természeti, kulturális, emberi értékeinek kölcsönös megismerését kívánják ösztönözni.

Hirdetés
Hirdetés

A szervezők reményei és szándéka szerint „a résztvevőknek e program által megerősödik a nemzeti öntudatuk, új kapcsolatokra tesznek szert, folyamatos közreműködésre vannak késztetve, értékeket őriznek és teremtenek, illetve ismerik meg és fogadják el a másokét”. A KMMK által kezdeményezett játéknak sikerült megnyerni a megcélzott korosztályt, a szervezők várakozáson felüli részvétellel szembesültek. Jelenleg, mikor a harmadik online forduló zajlik, összesen 77 csapat van játékban a négy elszakított országrészben. Erdélyből 37 csapat nevezett be, számuk 27-re apadt a regionális döntő előtt, mely március közepén lesz, azt követően áprilisban Lakiteleken kerül sor a nagy döntőre.

Amint azt Szőcs Papp Zsuzsa, a Kovászna megyei (és ugyanakkor a Székelyföldi) Értéktár Bizottság elnöke elmondta, Háromszékről jellemzően a kisebb, falusi iskolák diákjaitól, de máshonnan is rendkívül színvonalas, érdekes pályamunkák érkeztek mindegyik fordulóban: ezekben a Kárpát-medence természeti és épített csodáit, régi mesterségeket és mestereket kellett bemutatni rövid leírásokban, kisfilmekben (amelyeket megtalálhatnak a KMMK honlapján is), de történelmi, gasztronómiai, művészettörténeti ismereteiket is bizonyítani kellett a diákoknak. A lakiteleki döntőre Erdélyből, akárcsak a többi régióból, mindössze három háromtagú csapat mehet tovább.

Tizenegy háromszéki csapat van még versenyben. Péntekkel bezárólag olyan helyi értékekre kellett javaslatokat tenniük, amelyek még nem szerepelnek az értéktárban. A felterjesztések között szerepel az Ojtozi-szoros, a martonosi kénes fürdő, a zabolai református templomerőd, a kökösi unitárius templom, a gelencei központi római katolikus templom, Plugor Sándor munkássága és emlékezete Kökösben, Jancsó Benedek életútja, a torjai Büdös-barlang, a perkői Szent István kápolna, a kézdiszentléleki Tarnóczy–Mikes-kastély, a sportíjászat, a kántálás, a kézdialmási Táltos Lovarda.

A legjobb filmes bemutatókat benevezik egy hamarosan Kolozsváron megszervezendő dokumentumfilm-versenyre is. Az eredményes csapatok táborozási lehetőséget, társasjátékokat, vásárlási utalványokat nyerhetnek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük