Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Falunapok Középajtán

Falunapok Középajtán Kultúra

A Nagyajtához tartozó Középajtán hétvégén, augusztus 24–25-én szerveznek falunapokat. A két falu közti egyezség alapján egyik évben Nagyajta, másik évben Középajta az ünnepség helyszíne. Idén Középajtán a sor.

Szombaton 12 órától ünnepélyes megnyitóval kezdődnek a falunapok, elsőként a baróti moderntánc-csoportok, majd helyi iskolások, óvodások lépnek színpadra. Érdekesnek ígérkezik a program szerint 15 óra 40 perctől kezdődő asszonycipelő-verseny, ezt követően a baróti Take Me To the Sunrise!, majd a feketehalmi Tudor Noémi és az Új Bolygó együttesek, valamint Pittyes 2-es és Gyufa humoristák (Kézdivásárhely) szórakoztatják a közönséget. 21 órakor Homonyik Sándor koncertezik, majd a Székely Norbi és Bocz Zsolti által biztosított utcabállal folytatódik a mulatság scores en voyage.

Hirdetés
Hirdetés

Vasárnap délelőtt ünnepi istentiszteletet tartanak, délután három órától előbb a középajtai, majd a vargyasi, a majosházai (Középajta magyarországi testvértelepülése) és a köpeci néptáncegyüttesek előadásai következnek, 17 órától táncházba hívnak mindenkit, aki pedig még azután is bírja, benevezhet a legényes-vetélkedőre vagy a sörivó-versenyre. 19 órától Borbáth Szilveszter énekel, végül a csíkszentgyörgyi Székely Góbék, a köpeci Akarat és a Royal Team együttesek lépnek színpadra, 22 órakor tűzijátékkal zárul a rendezvény.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük