Felhívás!

Évforduló a művészetiben

Évforduló a művészetiben Kultúra

2000 szeptemberében kezdte el működését a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban a drámatagozat. A Fazakas Misi által alapított és mai napig vezetett részleg az ország egyik legfontosabb műhelyévé vált, amely 12 díjat szerzett a minisztérium által szervezett csoportos és egyéni országos színészmesterség tantárgyversenyeken.

Románia egyetlen magyar nyelvű, akkreditált drámatagozatán a húsz év alatt 75 diák végzett, amelyből tizennyolcan maradtak színházközelben színészként, rendezőként, táncosként, dramaturgként vagy irodalmi titkárként, de a tagozat színes és sokoldalú képzését bizonyítja, hogy a valamikori drámások között megtalálható elismert filmes szakember, rádiós és tévés műsorvezető, könyvtáros, teológus, óvónő, tanítónő, gyógypedagógus, pszichológus, ügyvezető igazgató, néprajzkutató, szociológus és orvos is.

– A drámatagozatnak nem kizárólagos célja, hogy minden diák a későbbiekben valamilyen színházi szakmát válasszon, hanem fontos szempont az is, hogy önismeretre tegyenek szert a fiatalok, és a komplex képzés révén segítséget kapjanak személyiségük fejlődésére, kibontakozására, a világlátásuk tágulására, a saját útjuk megtalálására és annak a bátorságnak a megszerzésére, amellyel járni tudnak azon – nyilatkozta Fazakas Misi, a drámatagozat vezetője. Mindeddig nyolc színészosztály ballagott el, az idei tanévet pedig, mivel csak kétévente indul drámaosztály, egy kilencedikes és egy tizenegyedikes évfolyam, azaz 23 diák kezdte meg.

A 20 éves ünnepség megszervezését tavaszra tervezi a tagozat, amikor számos program mellett az egykori és jelenlegi drámások találkozására is sor kerül.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.