Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elmarad az olvasótábor

Elmarad az olvasótábor Kultúra

A kézdiszékiek számára hosszú évek óta ismerős olvasótábornak túl kockázatos lenne a megtartása, bár megszervezésére sikerrel pályázott a Kézdiszékért Egyesület a Bethlen Gábor Alapnál. Ferencz Attilát, az egyesület vezetőjét kérdeztük a hogyan továbbról.

– Milyen múltra tekint vissza az olvasótábor, amelyet most kénytelenek voltak elhalasztani?

– Az Udvartér Alkotótábort 2016-ban alapítottuk, ám ezt megelőzően tíz évig voltunk szervezői a Hatvan és Kézdivásárhely által működtetett Fábián Zoltán Olvasótábornak, tulajdonképpen ez idő alatt „neveltük fel” táborozó diákokból a jelenlegi szervezőtársainkat. Az Udvartér részben az olvasótábori hagyományokból építkezik, részben megújult. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk az irodalom és más művészeti ágak művelésére, népszerűsítésére. A táboron belül négy műhely (kreatív írás, dráma, média és stúdió) működik, ezek tevékenysége egy nagy közös témára épül, és a két hét alatt egy projektrendszerben megvalósuló táborzáró műhelybemutató előadással zárul.

Hirdetés
Hirdetés

– Idén hol, mikor, milyen tematika mentén szervezték volna meg?

– Utolsó pillanatig vártunk az elhalasztásával. Folyamatosan kapcsolatban álltunk a tábor helyszínét biztosító csehétfalvi Hagyományos Székely Jövő Központ működtetőivel, ahol augusztus 5–19-e között zajlott volna az Udvartér Alkotótábor. Az idei témánk hívószava Közösségeink volt, erről még akkor döntöttünk, amikor híre sem volt a közösségi kapcsolatokat gyökerestől felforgató járványnak. Előadóinkkal a járvány kitörésekor még egyeztetés alatt álltunk, de már biztos volt Tompa Andrea író, színikritikus, Golicza Előd műépítész, díszlettervező, Németh Szabolcs Előd filmkritikus, rádiós műsorszerkesztő részvétele, és bizonyára elfogadták volna a meghívásunkat T. Szabó Levente, a kolozsvári BBTE tanára, Borcsa Imola író, Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Petres László lujzikalagori magyartanár és az Ürmösi-Incze néptáncos, néptáncoktató házaspár is.

– Van-e kilátás arra, hogy valamely betervezett rendezvényét mégis megtarthatja az egyesület?

– Idén ősztől remélhetőleg a Láthatatlan Gimnázium tevékenységeit megtarthatjuk online, vagy normál körülmények között, a járványhelyzet alakulásától függően. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások