Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Diákszínjátszóként megtanultam közösségben dolgozni”

„Diákszínjátszóként megtanultam közösségben dolgozni” Kultúra

Daczó Zádor rendező tavalyig a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum irodalmi titkára volt, jelenleg a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház kulturális referense. Hét évig a céhes városi Macskakő diákszínjátszó csoport vezetője volt, jelenleg pedig három környékbeli település ifjait vezeti be a színjátszás rejtelmeibe. A színházi szakembert egyebek mellett a kezdetekről és a diákszínjátszás jelentőségéről faggattuk.

Hirdetés
Hirdetés

Elsőként arról kérdeztük Zádort, hogyan vezetett útja a Kolcsár József által vezetett Macskakő diákszínjátszó csoportba. „2012-ben, egy táborban ismerkedtem meg a csoporttal, ahol többnyire macskakövesek voltak. Egy előadást készítettek, és a díszletet én festettem. Ugyanazt a darabot Kézdivásárhelyen is bemutatták, és megkértek, segítsek a díszletelemek elkészítésében. A próbákon megtetszett, hogy amatőrként milyen élvezettel dolgoznak, és arra gondoltam, ennek szívesen lennék részese. Így jelentkeztem a legközelebbi felvételin, majd két évig, a középiskola elvégzéséig diákszínész voltam a csapatban. Jobban megértettem, mit jelent a színház, attól kezdve gyakrabban látogattam a kézdivásárhelyi Vigadóban és a sepsiszentgyörgyi színházban tartott előadásokat”, osztotta meg lapunkkal.

A Macskakőben eltöltött két év olyannyira hatással volt pályaválasztására, hogy rendezőként diplomázott. „Diákszínjátszóként megtanultam közösségben, kreatívan dolgozni, alkotni, figyelni másokra. Korábban kosárlabdáztam, picit arra hasonlított, mégis a színháztól valami plusz izgalmat kaptam a sporthoz viszonyítva. Úgy éreztem, ez az, amit folytatnom kell, ezért felvételiztem a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendezői szakára, amit román tagozaton el is végeztem.”

Vissza a gyökerekhez

Ezt követően visszatért szülővárosába, ahol az Udvartér Teátrum munkatársaként előadásokat rendezett, alkalmanként színészként játszott, irodalmi titkárként tevékenykedett, emellett, miután két évig segédvezetőként ténykedett, 2017 októberétől Kolcsár József rábízta a Macskakő vezetését. „Valami hasonlót szerettem volna nyújtani a helyi fiataloknak, mint amiben nekem is részem volt diákszínjátszóként és ez a célom azóta sem változott. A diákszínjátszás nagyon sok ajtót megnyitott előttem, a személyiségfejlődésemben is komoly szerepet játszott és úgy véltem, jó volna hasonló lehetőséget nyújtani a helyi fiataloknak, hogy megtapasztalhassák, milyen, amikor az iskolán kívül egy másik közösséghez is tartoznak, amikor kipróbálhatják magukat olyan tevékenységekben, amelyekre másutt nem adódik lehetőség, előadásokat készíthetnek, táborokban vehetnek részt. És úgy vélem, mindaz, amit a diák egy jól szervezett csapatban, jókedvvel alkotva tanul és tapasztal, nemcsak színházi berkekben, hanem az élet bármely területén kamatoztatható” – hangsúlyozta.

Mindig csak előre

Bár jelenleg a Macskakő szünetelteti tevékenységét, megjegyezte, a jövőben folytatná a csoport működtetését, bár valószínű, hogy nem a Vigadóban, hanem más helyszínen. Ám addig környékbeli fiataloknak tart diákszínjátszást. „A színházi munkám során sok tanárral jó viszonyba kerültem, akik szívesen hozták előadásokra diákjaikat, mondhatni egy jól bejáratott rendszer volt. A Macskakő a licis diákokat foglalkoztatja, ám 2021 októberében megkerestek Bereckből, hogy vállaljam el a diákszínjátszó csoport irányítását. Örültem a megkeresésnek, hiszen már régebb gondolkodtam azon, hogy kisebbekkel is belevágnék a dologba és erre kitűnő lehetőségnek bizonyult a berecki felkérés” – nyugtázta.

Jókedvű gelencei diákszínjátszók Fotó: Tamás István

Jókedvű gelencei diákszínjátszók (Fotó: Tamás István)

Hozzátette, hetente egy alkalommal két órát tartanak a foglalkozások. „A településen egy tánccsoport is működik, olykor közös produkciót készítünk, máskor évente három önálló előadással készülünk. Örülök, hogy a gyerekek, a szülők és a közönség részéről egyaránt pozitív visszajelzések érkeztek. Körülbelül tizenöten járnak a foglalkozásokra és jó érzés vidéki diákokkal dolgozni, rendkívül elevenek városi társaikhoz viszonyítva” – jegyezte meg. A polgármesteri hivatal által finanszírozott foglalkozások mellett nyári táborozás is a projekt részét képezi. „Tavaly a táncsoporttal közösen Csomakőrösön tartottuk a remekül sikerült csapatösszerázó tábort.” A sikeren felbuzdulva egy éves működési tervet állított össze, mellyel több környékbeli település elöljáróját felkereste.

„Gelencén és Szentkatolnán pozitívan fogadták a helyi ifjak, az elöljárók és a helyi tanácsosok egyaránt az ötletet, így február közepétől ezen a két településen is beindult a folyamat. Bízom benne, hogy egyre többen kedvet kapnak a foglalkozásokhoz és a diákok mellett a közönség is élvezi majd előadásainkat” – összegzett.

Fotó: Iochom István

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások