Csak tiszta forrásból?

Csak tiszta forrásból? Kultúra

November közepén jelent meg a Dilema Veche című színvonalas román kulturális hetilapban egy tematikus összeállítás a hetente készülő Dilemma Dosszié részeként, Nyugatellenes Diskurzus volt a címe.

Legkeményebb anyaga Adrian Cioroianutól származik, a történész professzor, volt külügyminiszter kifejti, miként éltek tovább a legionárius őrültségek Ceaușescu diktatúrájának az idején, és ma is hogyan éldegélnek, mert a románság nem volt képes ezzel szembenézni, és van esély egy szélsőséges párt létrejöttére, legionárius alapra épített dakopata, kisebbségellenes, ultraortodox hangokkal. 

Az utóbbi 80 évben megszoktuk már azt képzelni, hogy a Nyugat-ellenes diskurzus a politika szélsőbaloldalának a monopóliuma, kiváltsága. De ez egy téves közhely. Az ol­tyán családomban voltak olyanok, akik a legionáriusokkal rokonszenveztek – és önök közül, akik ezeket a sorokat olvassák, szintén sokaknak voltak ilyen személyek a családjukban. A kommunizmus egy olyan torzszülött volt, amit idegen magvakból ültettek el nálunk. De a legionarizmust nem Mussolini, és nem Hitler erőltette ránk, hanem egy vagy több román nemzedék törzsökös torzszülött-terméke, amely a nacionalizmusnak, az antiszemitizmusnak, az ultraortodoxiának, az erő és halál kultuszának a vegyülete, hozzáadva egy sor identitásbeli komplexust stb.

A következő fenyegetés nem a neo-kommunizmus, hanem a neo-legionarizmus
Az 1990 utáni közbeszédünkben két jelenséget észlelhettünk: 1. a legionarizmus tisztára mosása, 2. a jobboldal-baloldal téveszméi. Vegyük sorra ezeket.
1. Mi azt kértük a volt kommunistáktól, hogy vezekeljenek. A kommunizmus perét akartuk a nácizmus nürnbergi peréhez hasonlóan. Mi több, sokan vagyunk (mint például én is, Temes megyei liberális szenátor), akik azt képzeltük, a lusztráció törvénye megszabadít a volt kommunistáktól. Amíg mi, az Iliescu-ellenesek, 1990-ben azt kiáltottuk a bukaresti Egyetem téren, hogy „le a neo-kommunizmussal”, stb., stb., a neo-kommunisták csendben köpönyegforgatóként lelkiismeret-furdalás nélkül építették az ő kapitalizmusukat, és előkészítették a legelső romániai dollármilliomos nemzedéket.
Ezzel párhuzamosan, 1990 után, a vasgárdista mozgalom higgadt elítélése ködben maradt. Kivételt képeznek némely történészek könyvei – ezek olyan olvasmányok és vélemények, amelyeket azóta mennyiségileg túlhaladtak a legionárius emlékiratok, és egy egész Vasgárda-támogató nosztalgikus-dicsőítő irodalom, ami ma olyan lerakódást táplál, ami ott tűnik fel, ahol legkevésbé várnád.
Másképpen mondva, úgy tűnik, mintha a kommunista utópia kudarcának nálunk, úgymond, a legionarizmus tisztára mosása lenne az eredménye.
Igaz, hogy némely vasgárdisták ellenálltak a kommunizmussal szemben 1945 után – de vitatható, hogy ez őket demokratákká alakította volna! Európában 1933 után sok kommunista ellenezte Hitlert – de vajon ettől a kommunizmus egy jóravaló ideológia lett? Nem hiszem. Ami pedig a legionáriusoknak a kommunista börtönökben történt szenvedéseit illeti, a dolgok itt is árnyaltabbak. Nem a kommunisták kezdték letartóztatni a vasgárdistákat, hanem II. Károly és Ion Antonescu, mert az államrend megzavarásának a veszélyét látták bennük. Bárhogyan is számolnánk, világos, hogy nem minden legionárius tekinthető mártírnak (sőt, közülük némelyek az elsők között álltak be a Román Kommunista Pártba), ahogyan az is igaz, hogy a kommunista börtönök mártírjai közül nem mindegyik volt legionárius. Őszintén el kell ismerni, hogy a kommunista börtönökben szenvedő románok között a legionáriusok számbeli kisebbségben voltak.
Nem tudom, hogy 1990 után hány ex-kommunista vezeklésére került sor, de tessék figyelni, olyan ex-vasgárdistánk sem volt, aki mea culpázott volna!
A pro-legionárius képződmény – amelynek minálunk hagyománya van – a következő évtizedben a jövő Nyugat-ellenes diskurzusát gerjesztheti. És itt rátérek az előbb említett másik jelenségre:
2. A mai Romániában (és úgy tűnik, a mai Európában) a baloldal és jobboldal közötti határok cseppfolyósak. A szocializmus még mindig baloldali? A liberalizmus még mindig jobboldali? Ezek a pártok a 19. század szüleményei – mi garantálná a 21. századi túlélésüket? Létezik még burzsoázia? Létezik még proletariátus? Ma egy bukaresti szakszervezet legfeljebb néhány száz vagy néhány ezer embert tud utcára hívni. Ezzel szemben az internetes közösségi oldalakon közzétett néhány üzenet egy-két nap alatt százezreket szólított az utcákra, terekre. Ez egy olyan valóság, ami megváltoztatja a jövő politikáját – jó és rossz irányba is.
Románia sajátossága, hogy nálunk a jobboldal-baloldal összekuszálása korán kezdődött, a Ceaușescu világnézetében egy sor tiszta tételt találsz, amelyek inkább legionáriusok, mintsem szocialisták, ezt most nem részletezem, más téma. Aki az 1990 utáni román politikát elemzi, számtalan meglepetéssel szembesül. A „jobboldali” pártok gyakran voltak befogadást és kisebbséget támogatók (a magyarok politikai beépülésétől a gay-mozgalmak iránti toleranciáig stb.), miközben a „baloldali” pártok a nacionalista és hagyományőrző konzervatív diskurzusra kapcsoltak („Büszkén, mert románok vagyunk” a 2014-es európai parlamenti választásokon, „családvédelmi referendum” 2018-ban stb.).

A Nyugat-ellenes diskurzus tárgyai

A „jobboldal” és „baloldal” zavaros határának mentén legalább két következmény várható:
a) amint a mainstream doktrínák (liberalizmus versus szocializmus) lazulnak és ruganyosodnak, a szélsőségeik fejlődni fognak,
b) a következő évtizedben sok román a fülkepolitika felé vándorol, vagyis a gyakorlati környezetvédelem, lehet, hogy éppen ökológiai anarchizmus felé, lesz egy technológiabarát és egy technológia-ellenes fülke, lesz egy küzdő szellemű ultraliberalizmus, lesz egy anarchikus-kapitalista-ökológus baloldal, stb. Egy ilyen környezetben az új-kommunizmus esélyeit gyengének látom (a hagyományok és külső támogatók, szponzorok nélkül). Ezzel szemben egy új-vasgárdista áramlat esélyei valósnak tűnnek, mert rendelkezünk hagyományokkal, és léteznek (az Európai Unióban) szuverenitás-támogató, Európa-ellenes pártok, sőt olyan EU-ellenes országok is vannak, amelyeknek okuk van az EU-ellenes szélsőjobb feltűnését bátorítani nálunk is.
Figyelmükbe ajánlok néhány olyan tárgykört, amelyek nincsenek még rendszerezve, de a következő években politikai platformokká válhatnak. Például a „dákizmus”, ami a dák államnak a rómaiak általi megszállására céloz (egyáltalán nem ártatlan szószerkezet, a Dácia rómaiak általi meghódítását akarja helyettesíteni). Vagy a Románia elnevezésének a vitatása, kétségbe vonása, és a Dácia alternatív országnév javasolása. (Ne nevessenek, a 18. század vége felé II. Katalin orosz cárnő reményeket táplált az úgynevezett „görög terv” iránt, amely révén Oroszország elismerte volna Konstantinápolyt, eközben Besszarábia, Moldva és Munténia egyesült volna a Dácia nevű királyságban, nyilván, orosz herceggel a trónján.)
Egy másik jövőbeli tárgykör lesz (már sugalmazzák) a Nyugat „képtelensége”, hogy ellenálljon a migrációbarát vagy LGBT-párti (szexuális kisebbségek együttes betűjele – szerk.) állítólagos terveknek. Ma Romániában az „LGBT uralma” még csak rügyeiben létezik (egyelőre a Caracal-i gyilkosságok ügye a szaftosabb, volt ennek a médiatémának már államelnök-jelöltje is), a migráció tematikájának nem volt igazán foganatja, mert nálunk inkább mennek az emberek, mintsem jönnek. Ám mivelhogy szerintem Európa a jövőbeli migrációnak még csak az előjátékát éli, ez az esetleges vasgárdista szélsőségeseknek is elkerülhetetlen tárgyköre lesz.

Közhely, miszerint Románia az EU és (vagy) a Nyugat gyarmata lenne – ami már banálissá vált bizonyos sajtótermékekben –, és külső támogatással, bizony, ez könnyen elpolitizálható. Bármely jóhiszemű statisztikát vizsgálva nyilvánvaló az, hogy Románia számára többnyire előnyökkel járt az euró-atlanti beilleszkedés. Mégis, az emberek nem statisztikákkal táplálkoznak, és világos, hogy minden normális társadalomnak megvannak a maga elégedetlenségei, elégedetlenkedői. Hogyha elképzelném ezeknek az elégedetlenségeknek egy későbbi politikai irányvonalát és áramlatát, azt mondhatnám, valószínűbb az, hogy a szélsőjobbtól jöjjön. Nem a baloldaltól, mert (ahogyan a történelem megmutatta) nálunk a szélsőbaloldal valójában gyakran beszél a szélsőjobb hangján (lásd a Ceaușescu esetét).
Öt évvel ezelőtt, 2014-ben egy (etnikai és vallási) kisebbségi személy lett Románia államelnöke, s azt hiszem, ez kedvezően hatott az ország arculatára és történelmére. Meglepő vagy sem, az illető személlyel szembeni etnikai célzatú támadások („német – elgázosítás”„ stb., 2018 nyarán) az állítólagos „baloldal” női és férfi vezetőitől jöttek – emiatt meggyőződésem, hogy még sok kívánnivalót hagy maga után az igazi honi baloldal építése, újjáépítése. Romániának 1946 után nem volt európai típusú szocialista baloldala – az állam egészségének érdekében ideje lenne, ha megjelenne egy ilyen baloldal (noha, igaz, a baloldal eszméje Európában is vita tárgyát képezi…).
Nos, mindezek – a fertőző „dák­izmus”, a „Nyugat tehetetlensége és tisztátalansága”, a „Soros-ügynökök összeesküvése”, a „neo-marxisták összeesküvése”, a „ROexit lehetősége” stb. –, ezek mind-mind Nyugat-ellenes és EU-ellenes tézisek. Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kapcsolatok alakulásának függvényében, a mi neo-legionáriusaink főként az EU-t fogják támadni –, de a végcéljuk ezáltal egy időben Amerika-ellenes is lesz. A legionáriusok egy részének bármelyik szomszédos keresztény önkényuralommal való cinkosság fontosabb lesz az euró-atlanti kötelezettségeknél – és ezáltal ők azt képzelik majd, hogy megvédelmezik Európa tisztaságát.

Lakmuszteszt: a Román Ortodox Egyház

A történelmi előzmények okán azt kell hinnem, hogy a Román Ortodox Egyház (BOR) és azok az eszmék, amelyek uralni fogják az előre látható jövőben, betöltik az igazi lakmuszpapír szerepét a román társadalomban.
A következő évtizedekben a BOR folyamatosan aktualizálódó szembesítési színtere lesz három hagyományos irányzatnak, éspedig: 1) egyik a pán-európai és Nyugat-barát irányzat lesz, amely hivatalos szinten uralta a Román Ortodox Egyházat 1919 után (szünetekkel, tekintettel a geopolitikai helyzetre), 2) a második irányzat a legionárius-párti ortodoxia lesz, az a hagyomány, amely az 1930-as években arra késztette az előkelő fiataljainkat, hogy higgyenek Codreanu Kapitányban, az ő „arkangyal seregében” és a totalitárius utópiájukban, 3) a harmadik az oroszbarát irányzat, amely az egyházban is tisztán megnyilvánult a 19. század vége felé, és állandósult azután is (vigyázat: nem kommunista-párti, hanem oroszbarát irányzatról van szó!). A jelenlegi pátriárka az én olvasatomban az első irányzatot követi. Az előre látható jövőben Románia pátriárkája az oroszbarát nyomás Szküllája és a legionárius vonzások Kharübdisze között fog vitorlázni – a láthatár mindig a nyugat-európai part lesz, amely felé a BOR törekedett, igyekezett az utóbbi évszázadban. Az útszakasznak (vagy az útszakaszok egyikének) a hőmérsékleti adatlapja a román ortodoxok és román görög-katolikusok közötti viszony lesz.

Csupán elmélkedés

Minden, amit előbb leírtam, csupán elmélkedés egy lehetséges jövőről, nem tényszerűség. Soraimat saját nevemben ajánlom – írásom nincs összefüggésben egyetlen intézménnyel sem, amelyekhez kapcsolódom. Ahogyan előfordul a jövendölésekben – mondja a trójai Kasszandra mitológiai esete –, olykor azt szeretnénk, ha a jóslatokból nem lenne valóság. Erről van szó most itt nálam is.

Botos László fordítása

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.