Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bányai János-díjjal tüntették ki Dimény Attilát

Bányai János-díjjal tüntették ki Dimény Attilát Kultúra

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) kuratóriuma a Bányai János-díját ez évben dr. Dimény Attilának, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum igazgatójának ítélte oda. A díjátadóról, az előzményekről és a tervekről a díjazottal beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

Az EMKE-díjakat április 10-én, a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség templomában, azaz a Kétágú tempomban adták át. A Bányai János-díjat az erdélyi és a moldvai magyar népi kultúra szakszerű kutatásában, az erdélyi magyar muzeológiában jelentős eredményeket elért kutatóknak, muzeológusoknak javasolják. Amint a dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, az MTA külső tagja által írt laudációban elhangzott, „Dimény Attila szerteágazó etnográfiai kutatómunkájáért és a kézdivásárhely múzeum korszerűsítéséért” részesült a kitüntetésben.

– Számomra azért is rendkívül megtisztelő a díj, mert a névadó Bányai János tanár, geológus, muzeológus kézdivásárhelyi volt – hangsúlyozta beszélgetésünk elején dr. Dimény Attila, hozzátéve, a kalotaszegi népzenével színesített díjátadó ünnepségen a házigazda szerepét felvállaló Székely József tiszteletes által tartott áhítatot követően a kitüntetéseket dr. Széman Péter EMKE-elnök adta át.

Márciusban kapta az értesítést, hogy idén őt jelölték a díjra.

– Váratlanul ért, hiszen a szakmának számos jeles képviselője van, aki, megérdemelné a kitüntetést, ezért is megtisztelő számomra, hogy idén rám esett a választás. A díj elsősorban a muzeológusi tevékenységemnek szól. A kutatómunka mellett ez az, amit elsősorban nap mint nap végzek. Lassan 28 éve dolgozom az intézményben, és erre a kitüntetésre az elmúlt évtizedek tevékenységének eredményeként tekintek. Örülök, hogy mint aktív muzeológusnak ítélték nekem, hiszen még sok munka vár rám. Bízom benne, egészségem, energiám és kellő támogatottságom is lesz ahhoz, hogy a jövőbeli terveimet megvalósíthassam. Úgy vélem, egy közösséget díjaztak április 10-én, hiszen, bár a kitüntetést én kaptam, muzeológusként, intézményvezetőként a mindenkori kollégák munkája nélkül nem biztos, hogy ennyi mindent megvalósíthattam volna – fejtette ki.

Úgy véli, a díj egyben biztatás, erőt nyújt a további munkavégzéshez. A következő évek legnagyobb kihívása a céhtörténeti múzeumnak az egykori katonai nevelde felújítandó épületébe való átköltöztetése lesz, vetítette előre legfontosabb tervét.

Dimény Attila 1967. október 30-án született Kézdivásárhelyen. Szülővárosában érettségizett 1986-ban, majd 1995-ben a Debreceni Egyetem néprajz szakán diplomázott 2000-ben. 2006-ban kezdte el doktori tanulmányait a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Hungarológiai Doktori Iskolájában, disszertációját 2015-ben védte meg. 1993-tól a Székely Nemzeti Múzeum kézdivásárhelyi részlegének munkatársa, gyűjteménykezelője, 2001-től a Céhtörténeti Múzeum részlegvezető muzeológusa.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük