Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ápolják az emlékét

Ápolják az emlékét Kultúra

Az erdélyi magyar művelődésszervező, író és politikus halálának tizedik évfordulója alkalmából nyilvános megemlékezést szervez a Domokos Géza Egyesület és a Kriterion Alapítvány június 26-án, hétfőn Csíkszeredában, valamint 27-én magánjellegű megemlékezést Zágonban.

 Domokos Géza vezetése alatt (1969–1990) a Kriterion Könyvkiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes és sikeres műhelyévé vált. Saját vallomása szerint a Kriterion sikerét egyaránt köszönhette szerzőinek, szerkesztőinek, terjesztőinek, olvasóinak, valamint az önkéntes történészekből, írókból, műfordítókból, kutatókból álló tanácsadói testületének. Elkötelezett híve volt a magyar és román kultúra egymásrautaltságának. A magyar mellett a Kriterion román, német, szerbhorvát, ukrán, jiddis, szlovák, orosz, tatár és török nyelven jelentetett meg műveket.

A romániai rendszerváltást követően Domokos Géza a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítójaként és elnökeként (1989–1993) vallotta, hogy a romániai magyarság nemzeti céljai elválaszthatatlanok a jogállamiságától, a gazdasági reformoktól, illetve a demokráciát és jólétet megalapozó polgári erény-igénytől. A 2011-ben alakult Domokos Géza Egyesület a köz szellemi gyarapodását célzó szakmai beszélgetések, diákképzések, fiatalok támogatása, teljesítmény-jutalmazások és a névadó hagyatékának ismertetése révén kívánja ápolni návadója emlékét.

(Domokos Géza Egyesület)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük