Állábbal lovagoló nők?

A 11. Székely Határőr huszárezred egykori székhelyén, azaz a Lábas Házban nyílt meg hétfő délután a Balassi Intézet szentgyörgyi fiókintézetének szervezésében a Női lovasöltözet és viselettörténeti kamarakiállítás, melyet Nagy Zoltán történész, a huszárviselet kutatója méltatott.

Ez egy szatellit-kiállítás – mondta Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet szentgyörgyi vezetője, miután üdvözölte a megjelenteket. E fogalom azt takarja, hogy miközben az ember valamilyen témát kutat, mellékesen egy másik témában is jó anyag gyűl fel. Így kerekedett ki a női lovasok ábrázolásából egy izgalmas divattörténeti összeállítás, melyből a humor sem hiányzik.

Szebeni Zsuzsától megtudtuk, él a szakmai körökben egy olyan, még nem bizonyított feltételezés, hogy a női nyeregben (amelyben féloldalt kell ülni) a lovagolás állábbal történt. Azaz a nők rendesen, férfiasan ültek a nyeregben, de az etikett szerint azt láttatták, amit kellett. Viszont rengeteg baleset történt a nehéz abroncsos szoknyák, az ide-oda beakadó csipke-bársony költemények miatt, ezért Mrs. Hayes az 1800-as évek végén kitalálta az egyszerűsített, dokkanyagból készült biztonsági szoknyát, mely szinte ugyanúgy él a mostani dámalovasok viseletében is. A lovas öltözet divatja egyébként mindig inspirálta a városi divatot is, de ez fordítva is igaz.

Szebeni Zsuzsa egy felhívással zárta mondanivalóját: mindenkit arra kér, ha a családi hagyatékban fellelné a háromszéki lovasviselet kellékeit, témába vágó fotókat, tárgyi emlékeket adja kölcsön dokumentálás, digitalizálás céljából a Balassi Intézetnek egy, a Székely Vágtára készülő kiállításra.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.