„A társas lény minden nézőben megbújik”

Népszerű darabbal, a Liselotte és a május című előadással vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban április 27-én 19 órától. Harsányi Zsolt rendezővel beszélgettünk.

– Korunk egyik jellemzője a magány, az elmagányosodás. Komoly témához nyúl humorral Pozsgai Zsolt darabja – így könnyebb megtalálni az utat a közönséghez?

– Minden bizonnyal igen. Az előadást 2015-ben mutattuk be a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, majd átvette a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Tehát nyolc éve van már műsoron, ami egyaránt köszönhető a szerzőnek, a színészeknek és nem utolsósorban a közönségnek – úgy tűnik, sikerült megtalálnunk hozzá az utat. A nézők (szerencsés esetben) egyaránt szeretnek kikapcsolódni és elgondolkodni, amire Pozsgai Zsolt szövege – az egymást felerősítő tragikus és komikus elemek révén – remek lehetőséget kínál.

– A legtöbb nyelven játszott magyar vígjátékok egyikeként tartják számon a Liselotte és a májust. Rendezőként miben látja a nemzetközi siker titkát?

– A titkot én sem tudom, de valószínűleg olyan kérdéseket feszeget a szöveg, az előadás, amelyek ugyanúgy foglalkoztatják az embereket a világ nagy részén, ahogyan bennünket.

– Galló Ernő számos karakter bőrébe bújik egyetlen előadás alatt. Ez milyen kihívást jelentett a munkafolyamatban?

– Lényegében ezt a szöveget el lehet játszani egy női és több férfi szereplővel is, de eljátszhatja az összes férfi szerepet egyetlen színész, – ami valóban nem kis kihívás, ugyanakkor izgalmas feladat és nagy lehetőség is. A színészi feladaton túl technikai kihívást is jelentett, hogy Galló Ernőnek nagyon rövid idő alatt kellett átvedlenie, de nem csak képletesen, hanem a szó szoros értelmében is: a színfalak mögött, az öltöztető segítségével.

– Manapság egyre nehezebben találunk párt és egyre könnyebben engedjük el. „Amortizálódott” a párkapcsolat, a házasság? Hogyan látja ezt alkotó emberként?

– Nem vagyok ennyire borúlátó, illetve kategorikus. Amióta világ a világ, minden kor embere úgy vélte, hogy bezzeg régen mennyivel jobb volt minden. A világ mindig is válságban volt és lesz, mint ahogyan az a színházról is köztudott, hogy megszületése óta válságban van, de ennek már ugye több mint kétezer éve… Ez egy elég összetett kérdés, amiben természetesen vannak változó tényezők, de a főszerep mindig is a szubjektivitásé marad. A válságot nem kell feltétlenül negatív előjellel felruházni, hiszen a válságot nevezhetnénk változásnak is. A változás pedig a világ természetéhez tartozik, és a folytonosan változóban levő világhoz, tetszik, nem tetszik, valamilyen mértékben nemcsak nekünk, embereknek kell alkalmazkodnunk, újraértelmeznünk a hozzá fűződő viszonyunkat, de akár a házasság, illetve az egyház intézményének vagy akár az egész társadalmi berendezkedésnek is hozzá kell idomulnia.

– Milyen fogadtatásban részesült a darab a különböző korosztályok részéről, tapasztalt-e eltérést ebben?

– Különösebben nem tapasztaltam eltéréseket, de biztos, hogy más szemmel nézi egy fiatal, akinek még nem feltétlenül az életre szóló társkapcsolat megtalálása az elsődleges célja, és megint másképp egy középkorú vagy idősebb ember, aki talán épp egyedül éli az életét. Egy viszont biztos: az ember társas lény, és ez a társas lény minden nézőben megbújik.

Szerző: Farkas Imola

Címlapfotó: jelenet az előadásból

Fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu