Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A jövőnk biztosítéka

A jövőnk biztosítéka Kultúra

Pénteken immár negyedik alkalommal került sor a Székely Mikó Kollégium Alapítvány által kiötlött, illetve tető alá hozott, és a szervezetnek nevet adó középiskola, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza, a MERT Egyesület, valamint a megyeközponti önkormányzat támogatásával megrendezett, A székelység története – Kádár Gyula Emlékverseny döntőjére, amelyen az idén hét csapat mérte össze e téren szerzett tudását.
A vetélkedő megfogalmazott célja, hogy a diákok kézbe vegyék A székelység története című tankönyvet, és megismerjék, valamint megszeressék szülőföldjük múltját. Elsőként a szervezés oroszlánrészét Szász Etelka Zita tanárnő segítségével lebonyolító Pénzes Lóránd történelemtanár köszöntötte a résztvevőket. Ugyancsak ő mutatta be a dr. Szekeres Attila heraldikus vezette, Cserey Zoltán történész, Bogyó Attila és Lőrinczi Dénes történelemtanárok, valamint jómagam által alkotott értékelő és elbíráló testületet.
Ennek első elnöke a földi létből fájdalmasan korán eltávozott Kádár Gyula (1953–2015) történész volt, aki adottságait, tudását és munkásságát a székely nemzet szolgálatába állította. Megfogalmazta, hitte és vallotta ugyanis, hogy „történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság nevelését, amely képes lesz kiharcolni Romániában mindazokat a közösségi jogokat, amelyek az őshonos erdélyi magyarságot megilletik.” Nem véletlen tehát, hogy az ő nevét viseli a VI–VII. osztályosok történelmi ismereteinek évről évre rangosabbá váló megmérettetése. A közösség érdekét szolgáló, megvalósításokban gazdag életútját dr. Szekeres Attila idézte fel a jelenlévőknek.
Az Erdélyi Fejedelemség időszaka, a kiegyezés kora és az első világháború eseményei után ebben az esztendőben a székelység középkorbeli történelmével kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a versenyzőknek. Az ehhez szükséges tudást ezúttal is a már említett tankönyvből meríthették. Az elért pontszámok alapján pedig kijelenthetjük, hogy ezt mindenkinek sikerült megfelelő mértékben elsajátítania. Erre az adai (Vajdaság – Szerbia) Cseh Károly, a barátosi Bibó József, a csíkszentimrei Arany János és az illyefalvi László Lukács Általános Iskola, valamint a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum (két csapat) és a Református Kollégium diákjai vállalkoztak. Felkészítő tanáraik Krizsák Klára, Fülöp Ildikó, András Éva, Mátyás Erzsébet és Magyarosi Imola voltak. Az elért eredmények kiértékeléséhez szükséges holt időt Lőrinczi Dénes történelemtanárnak a képeslapok létrejöttéről és használatáról tartott érdekes előadása töltötte meg tartalommal.
Az első helyet a barátosi Kockás liliom, a másodikat az illyefalvi Bagolyvár, a harmadikat pedig a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium Honfoglalók nevű csapata szerezte meg. A szervezők minden résztvevőt elismerő oklevéllel és könyvcsomaggal, illetve a Homoród menti vártemplomokat érintő és bemutató jutalomkirándulással ajándékoztak meg. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük