Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A félelem természetes

A félelem természetes Kultúra

Második alkalommal szerveztek szülői műhelyt a sepsiszentgyörgyi Labirintus játszóházba, melynek témája ezúttal a félelem volt. Consuela Banciu pszichológus és Kelemen Ágnes gyógypedagógus a miértekre próbált választ adni a jelenlévő szülőknek.

Consuela Banciu pszichológus szerint félelmek a gyermekben és a szülőben egyaránt kialakulnak, a gyerekek ugyanis a szülő lelkiismeretének leképződései. A gyerme­kek általában az ismeretlentől, illetve attól félnek, amit még nem tapasztaltak meg, a határokat viszont mind inkább kitolják. A szülőtől való félelem azonban nem feltétlen jelent jót, inkább partnerként kell tekinteni a gyermekre, aki érző és értő lény, annak ellenére, hogy még kicsi.

Hirdetés
Hirdetés

Ugyanakkor, a szakértő szerint az, hogy az ember, legyen gyerek vagy felnőtt, bizonyos dolgoktól fél, teljesen természetes és szükséges dolog. Ahogy egy kisbaba elkezd fejlődni, növekedni, kisgyerek, majd tini, később pedig felnőtt lesz, minden életkorban más-más típusú félelmekkel találkozik. A félelmeket azonban nem szabad sem félvállról venni, sem eltúlozni, túlaggódni – magyarázták a szakemberek.

A következő találkozót február végén tartják, addig is várják a kérdéseket a szervezők, melyet Facebookon tehetnek fel a játszóház oldalán, és a találkozón pedig feldolgozzák azokat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás