Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Dévával nyitják a Filmtettfesztet

A Dévával nyitják a Filmtettfesztet Kultúra

A Velencei Biennálé finanszírozásával Erdélyben forgatott játékfilm, a Déva lesz a fesztivál nyitófilmje október 2-án. A film nemzetközi bemutatója a 2018-as Velencei Filmfesztiválon volt.

Hirdetés
Hirdetés

Katót (Nagy Csengelle), a dévai árvaházban élő tinédzser lányt hajszárítás közben megrázza az áram. Ez az először banálisnak tűnő esemény teljesen felfordítja az életét. Az árvaházat ellepik az áramszolgáltató szerelői, és még egy új önkéntes, Bogi (Komán Boglárka) is megjelenik, hogy segítsen az otthonban helyreállítani a rendet. Katót annyira elbűvöli Bogi, hogy teljesen újra kell értékelnie a saját világlátását.

Szőcs Petra A kivégzés című rövidfilmje 2014-ben a Cannes-i Filmfesztiválon versenyzett, és a szarajevói filmfesztiválon többszörösen díjazták. Alkotásait a Filmtettfeszt is többször műsorra tűzte, 2016-ban Csoszogj úgy című alkotása kapta az erdélyi filmfesztivál versenyprogramjának fődíját.

A Déva a 19. Filmtettfeszt keretében Kézdivásárhelyen és Kovásznán lesz látható. Szeptember végén a csíkszeredai Filmszereda is műsorra tűzi, október közepétől pedig Sepsiszentgyörgyön is vetítik.

(kultúra.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük