Felhívás!

30. Nemzetközi Fúvóstalálkozó Rétyen

30. Nemzetközi Fúvóstalálkozó Rétyen Kultúra

Július 9–10-én immár harmincadik alkalommal szervezik meg Rétyen azt a nemzetközi fúvóstalálkozót, amely keretén belül magyarországi, háromszéki és Hargita megyei zenekarok kényeztetik a fúvószene kedvelőit.

Dombora Anna, a rétyi Kováts András Fúvósegyesület Zenekarának alelnöke lapunknak elmondta, hogy idén is két helyszínen, Rétyen, illetve Sepsiszentgyörgyön tartják a találkozót.

– Magyarországról olyan zenekarok, zenészek lesznek jelen, akikkel több mint 20 éves kapcsolatot ápolunk. Az idei rendezvény jelmondata „a régi kapcsolatok megőrzése, barátságok ápolása”. A találkozó az erdélyi fúvószene megőrzésére, fellendítésére jött létre. Idén kétnapossá nőtte ki magát, ez azért pozitívum, mert így elkerülhető a programzsúfolódás: ezúttal az erdélyi zenekarok közül jelen lesznek a barátosi, csíkszentsimoni, kézdivásárhelyi, korondi, mikóújfalusi, uzoni, zágoni fúvószenekarok – avatott be a részletekbe Dombora.

A találkozó szombaton, július 9-én 11 órától megemlékező istentisztelettel kezdődik, ezután az elhunyt zenészek kopjafáját koszorúzzák meg a résztvevők. A program 15 órakor térzenével folytatódik Sepsiszentgyörgy központjában, ahol Szentes város fúvószenekara, illetve a Tótkomlósi Ifjúsági Koncert-fúvószenekar előadása lesz hallható. 17 órától Rétyen kerül sor a zenekarok hangversenysorozatára: zenélnek a barátosi, uzoni, kézdivásárhelyi meghívottak. A szombati napot szabadtéri táncmulatsággal zárják.

Vasárnap délben, Réty központjában vonulnak fel a meghívott zenekarok, illetve a sport- és kulturális központban kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, majd ezt követően, 13 órától a tótkomlósi, szentesi, csíkszentsimoni, korondi, mikóújfalusi, rétyi, illetve zágoni zenekarok hangversenyét nézhetik, hallgathatják az érdeklődők.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.