Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Freedom of Festival

Freedom of Festival Kultúra

Gyakorlatilag már ma rajtol az idei EMPTY fesztivál a kézdivásárhelyi Fortyogófürdőn, ami ezennel a harmadik kiadásához érkezett. A négynapos rendezvényen a buli mellett számos játékkal, de hasznos előadással is várják a résztvevőket. A helyszínen gyermekváros is épült, valamint minifoci-bajnokságra is sor kerül, de a híres fellépők mellett a helyi tehetségek is szerepet kapnak. Erős Rudolffal, az EMPTY főszervezőjével, a Magyar Ifjak Kézdiszékért elnőkével beszélgetünk.

Hirdetés
Hirdetés

– Freedom of Festival szlogennel szervezitek meg az idei EMPTY-t. Miért változott a jelmondat a tavalyihoz képest?

– Az idei fesztiválnak szabadság ízt adunk. Azt szeretnénk, ha még a levegőben is a szabadság érzetét észlelnék a jelenlevők. Bár a tavaly is meg tudtuk szervezni a fesztivált különböző megszorításokkal, az idei lesz az igazi. A kényszerhelyzet után, amikor már láttuk a fényt az alagút végén, a szervezőcsapattal együtt úgy döntöttünk, hogy az idei jelmondatot e köré építjük, mert tudjuk, hogy sok embertől vett el fontos dolgokat, ezek mellett készülünk még számos programmal, koncerttel és előadással is, a Köztér sátor pedig azt sugallja, hogy a tér idén is mindenkié.

– Milyen kiemelt témái lesznek az idei fesztiválnak?

– A csütörtöki és a pénteki nap a fiataloknak szól – mind előadók, mind programok szintjén. Törekedtünk a legnépszerűbb, illetve legfiatalosabb előadókat. A szombati nap is, de a vasárnap hangsúlyosabban a családoknak szól, az EMPTY hagyományának megfelelően. Vasárnap gyerekkoncert mellett számos retrófellépőt hívtunk el, mert tudjuk, hogy „nem csak a fiataloké a világ!”. Így mindegyik korosztály megtalálja a számára érdekes tematikákat és programokat, ezzel együtt a fesztivál témái is színesek és változatosak.

– Milyen újdonságok teszik különlegessé az idei rendezvényt?

– Amint már a fentiekben említettem, az előadók sokkal változatosabb témákról értekeznek, illetve a fellépők színesebb zenei műfajokat képviselnek. Az idén nagyobb hangsúlyt fektettünk a vasárnapi családi napra, nemzetközi fellépőt is hívtunk, illetve több magyarországi előadó is szerepel a felhozatalban. Újdonságként megdupláztuk a fellépők számát a technobulit szolgáltató Illume Stage színpadon, mely méreteiben is nagyobb lesz az idén. És a szervezők visszahozták a legelső fesztiválon jól bevált minifoci-bajnokságot is.

– Mennyire sikerül a többnyire a buli kedvéért Fortyogófürdőre érkező fiatalokat bevonni a nappali előadásokba? Mivel készültök az idősebb nemzedéknek?

– Úgy gondolom, hogy a Köztéren megrendezett előadások is kellően fiatalosak. A közigazgatási téma mellett influenszereket, youtubereket hívtunk el annak érdekében, ami érdekli a fiatalokat. Az idősebb generációnak egyértelműen a vasárnapi napot tudom ajánlani, igazi retró hangulatot varázsolunk arra a napra a Fortyogón.

– A különböző panelekben előadó politikusok és közéleti szereplők között lesznek régi és új arcok egyaránt. Milyen témákra hívod fel a figyelmet?

– A Köztérre próbáltunk olyan előadókat hívni, akik betekintést nyújthatnak a közigazgatás berkeibe. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Háromszék jövőjét fogja boncolgatni. Emellett Kézdivásárhely vezetői is előadást tartanak, köztük Bokor Tibor polgármester és Szilveszter Szabolcs alpolgármester is jelen lesz. Fejér László Ödön szenátor a kerékpárutakról, Bodor László, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke az ifjúsági szervezetekről, Ambrus József, a megyei hulladékgazdálkodási egyesület igazgatója a környezetvédelemről, Könczei Csaba parlamenti képviselő a mezőgazdaság és a vadgazdálkodás kapcsolatáról, valamint Nagy Zoltán megyei tanácsos az öltözködésről fog beszélni.

– A nappali rövidnadrágos előadások után este a felhőtlen szórakozásé a hangsúly. Hogyan áll össze a koncertkínálat? Mi amúgy a személyes kedvenced az idei felhozatalból?

– Mint már említettem, nagyon sok magyarországi és erdélyi fellépő van. Hogy csak párat említsek, itt lesz többek között ALEE, Mehringer Marci, Ferenczi Kamilla, valamint a USNK, akik a magyarországi X-Faktorban mutatkoztak be. Ezek mellett vasárnap este fog fellépni Mr. President, aki nemzetközi hírességnek számít. De számos helyi előadót is bevontunk, többek között idén sem maradunk Pittyes2es és Gyufa-koncert nélkül.

– Kiknek szól elsősorban ez a fesztivál? Van megcélzott nemzedék, társadalmi réteg?

– Az idei fesztivál is mindenkinek szól.

– Ha jól tudom, Gyerekváros is van kialakítva a fesztiválon.

– Igen, a Torjai Ifjúsági Szervezet (TISZ) ötlete volt, és ők is építették fel, az teljesen az ő érdemük.

– Mivel csábítanád Fortyogófürdőre azokat, akik nem tudják, milyen az EMPTY-hangulat?

– Úgy gondolom, hogy az igazi EMPTY-hangulatot meg kell tapasztalni, érezni kell a dallamot, a ritmust, a szabadságot a levegőben, és aki beteszi a lábát a fesztivál területére, biztos vagyok benne, hogy ezeket mind megtapasztalja. Mivel a 2022-es fesztivál mindenkinek, mindenhol és minden percben „nagyon fogja adni”!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások