Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

2. Kult-Űr Kovásznán

2. Kult-Űr Kovásznán Kultúra

Tegnap késő délután a Kovásznai Művelődési Központban a Castellani zenekar koncertjével megnyitották a városnapok idei kiadását. Délelőtt Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester, Kelemen Szilárd, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke és Sinka Norbert, a Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) elnöke a Kult-Űr programját ismertette.

– A fiatalok jelezték igényüket, hogy egy ifjúsági udvart szeretnének a városnapok alatt, ahol a korosztályuknak szóló rendezvényeket hoznának tető alá. Örültünk a megkeresésnek, és támogattuk az elképzelést, mivel tudjuk, hogy a fiataloknak más ízlésvilága van, más előadókat szeretnének hallani – mondta Jeszenovics.

Sinka Norbert arról számolt be, hogy a tavalyi rendezvény tapasztalatait kamatoztatva, idén egy összeszedettebb, átgondoltabb programot állítottak össze a Kult-Űr számára, mely két helyszínen, a Piliske utcában és a Crama pubban zajlik.

Hirdetés
Hirdetés

A FIKOSZ-elnök kitért a program részleteire is, hangsúlyozva, hogy pénteken 17.30-kor a városvezetés, egyházi elöljárók és az orbaiszéki ifjúsági szervezetek vezetőségének jelenlétében nyitják meg az ifinapokat. Ismertette a kerekasztal-beszélgetések meghívottjait, illetve a fellépő zenekarokat, énekeseket és lemezlovasokat.

Kelemen Szilárd HÁRIT-elnök köszönetet mondott a városvezetésnek, amiért nyitottak voltak a kezdeményezésükre. Megjegyezte, hasonló, a fiatalok részére létrehozott városnapi rendezvény már évek óta működik Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is. Meglátása szerint az ifjúsági udvarra való igényt igazolja az is, hogy jelentős érdeklődés övezte a tavalyi Kult-Űrt. Ugyanakkor szót ejtett arról is, hogy a rendezvénnyel nem csak az a céljuk, hogy újabb bulizási lehetőséget teremtsenek, hanem mint a nevében szereplő szójáték is jelzi, egyfajta kulturális űrt próbálnak betölteni azzal, hogy a helyi értékekre irányítják a fiatalok figyelmét, betekintést nyújtanak az ifjúsági szervezet működésébe, és lehetőséget teremtenek számukra, hogy belekóstoljanak az önkéntességbe.

Programváltozás

Szeptember 8-án, vasárnap 18.30-kor nyitják meg Péter Alpár vizuális művész tárlatát a kovásznai Kádár László Képtárban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások