Felhívás!

Magyar víruskutató meglátásai

A Cluj24.ro (Kolozsvár24.ro) hírportálnak nyilatkozott dr.Molnár Géza, akit Erdély és Románia egyik legjobb víruskutatójaként tartanak számon.

Ellentétben más szakértőkkel, a kolozsvári  orvosprofesszor (1990-től hét egészségügyi miniszter államtitkára is volt) úgy véli, a romániai koronavírus-járványnak két tetőfoka lesz, de nem húsvét után és ősszel (ahogyan mások jósolták), hanem április első felében, majd nem sokkal húsvét után, tehát április végén s májusban.

Molnár Géza szerint a két valószínűsíthető csúcs közvetlenül összefüggésbe hozható egyfelől a külföldről hazatérők, hazalátogatók nagy számával, másfelől a hagyományos  húsvéti szokásokkal, amikor pezsgőbb a társasági élet, az emberek ezrei, tízezrei utaznak városból a falun élő szüleikhez, nagyszüleikhez, rokonaikhoz, ahol órákat, napokat töltenek együtt. Az orvosprofesszor figyelmeztet arra, hogy a falusi lakosság átlagéletkora magas, így a veszélyeztetettség fokozottabb. Dr.Molnár Géza a “lehetséges” és  “valószínű” szavakat is használja a nyilatkozatában, és előrejelzésében a veszélyekre figyelmeztet, ami azt jelenti, a szokásosnál sokkal visszafogottabb, szűkebb körű húsvéti ünneplés segíthetné a járvány  lassítását, a védekezés és betegellátás, gyógyítás hatékonyságát.

Idén az ortodox húsvétvasárnap időpontja  április 19., a katolikus és protestáns húsvét egy héttel korábban lesz. (bl) 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.