Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lobogjanak az őrtüzek!

Amint immár közel egy évtizede minden évben, október utolsó vasárnapján közös imára hívjuk a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteit. A templomi fohász az elszakított magyar közösségek megmaradását biztosító önrendelkezés igényét erősíti, a hagyománynak megfelelően este őrtüzekkel hívjuk fel a világ figyelmét Székelyföld autonómiatörekvésére. Tegyük mindezt az eucharisztia évében, a reformáció ünnepén, a magyar összefogást erősítő ökuménia jegyében.

A világjárvány elhúzódása miatt sok helyen igazodnunk kell a korlátozó intézkedésekhez. Ezért arra kérjük a gyülekezeteket, hogy az adott ország vagy település járványügyi szabályait figyelembe véve szervezzék meg mind a délelőtti együttes imaalkalmakat, mind az őrtüzek fellobbantását. Mindezek mellett tudatosítani kell az egész közösségben, hogy október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja, amikor jelezzük a világnak, hogy nem mondunk le az önrendelkezés jogáról, nem mondunk le Székelyföld területi autonómiájáról.

Ebben az évben lezárul egy szakasza az autonómiaküzdelem egyik látványos és egész Európát megmozdító eseményének, a Székely Nemzeti Tanács által elindított, a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezés érdekében gyűjtött aláírások hitelesítésével. Megköszönve az európai nemzeti régiók, hangsúlyosan a Kárpát-medence polgárainak, civil szervezeteinek, hatóságainak támogatását, arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a küzdelem még nem ért véget, hiszen nem csupán az Európai Bizottsággal kell elfogadtatni a jogszabályalkotás kötelezettségét, hanem tovább kell építeni az európai nemzeti régiók mozgalmát. Ezért is számítunk arra, hogy Székelyföld települései mellett szerte Európában fellobbannak a szolidaritás lángjai.

Október 31-én arra kell gondolnunk, hogy a sikerhez, a győzelemhez a közösségi akarat és a hit a legfontosabb, így zenghet továbbra is szívünkben az eucharisztikus kongresszus himnusza.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük