Felhívás!

Jogalkotásra szólítják az Európai Bizottságot

Június 18-án elsöprő szavazattöbbséggel (11–3 arányban) szavazta meg Baszkföld Autonóm Régió Parlamentjének 15 fős külügyi- és európai uniós ügyekért felelős bizottsága azt a támogató határozatot, mely a nemzeti régiók védelmében indított Európai polgári kezdeményezés nyomán uniós jogszabály elfogadására hívja fel az Európai Bizottságot.

A határozat kiemeli, hogy az európai polgári kezdeményezés jogintézményét, mint a közvetlen demokrácia vívmányát olyan módon kell az uniós intézményeknek működtetniük, hogy az alkalmas legyen arra, hogy valóban közelebb hozza az uniós szintű döntéshozatalt annak polgáraihoz. Emlékeztetnek, hogy a nemzeti régiók védelmében indított kezdeményezés 2021. május 7-ig, 11 államból lépte át a szükséges küszöböt, és csak online több mint 1.150.000 uniós polgár támogatta azt.

Elkötelezettségüknek hangot adva, hogy ezen uniós polgárok hangját meg kell hallaniuk a döntéshozóknak, a baszk parlament nevében annak Külügyi Bizottsága arra kéri az Európai Bizottságot, hogy indítson jogalkotási eljárást, és alkosson a közösségi jogon belül szabályokat, melyek hatékony védelemben tudják részesíteni a nemzeti régiókat. A határozat továbbá felszólítja Baszkföld lakosságát is, hogy támogassák és kövessék figyelemmel e kezdeményezés sorsát. Végezetül a határozat abbéli meggyőződését fejezi ki a baszk törvényhozóknak, hogy a nemzeti régiók hanyatlása megállítható, amennyiben biztosítják számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális alapokhoz, minden más EU-alaphoz, -forráshoz, -programhoz, ahogyan a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének szövegében áll.

Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.