Felhívás!

Három év késéssel átvehetik a Vasvári Pál-díjat

Közel három év után végre személyesen is átveheti a Vasvári Pál-díjat Beke István és Szőcs Zoltán, akiket politikai okok miatt, koncepciós eljárás nyomán ítéltek öt-öt év börtönbüntetésre. A megkésett díjátadással fejet hajtunk a két hazafi áldozatvállalása előtt.

A székely politikai foglyok kiszabadítása érdekében annak idején többen felléptek, Fejér László-Ödön RMDSZ-es szenátor és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsa jelenlegi vezetője Klaus Johannis román államfőhöz fordult kegyelmi kérvénnyel. A szenátor, a volt főbíró és Bajkai István, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője több ízben meglátogatta a börtönben az ártatlanul elítélt fiatalokat.

A budapesti székhelyű, anyaországi és erdélyi vezetésű Vasvári Pál Polgári Egyesület közgyűlése 2019-ben döntött úgy, hogy a Vasvári Pál-díjat Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak adományozza. Felkértük idősebb Lomnici Zoltánt, a Vasvári Pál-díj korábbi kitüntetettjét, hogy adja át a politikai foglyoknak az elismerést. Ezt a börtönben nem tehette meg, csupán a kitüntetés fotóját mutathatta meg Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak. A kitüntetés jelentőségét mutatja, hogy az elmúlt évben Kásler Miklós miniszter, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Bajkai István parlamenti képviselő vette át a díjat.

A rangos elismerést május 20-án 15 órakor veheti át Beke István és Szőcs Zoltán Kézdivásárhelyen. A kitüntetetteket idősebb Lomnici Zoltán laudálja, a díjat Tóth Kálmánnal, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnökével adja át, aki köszöntőbeszédet mond. Az ünnepi szónok Fejér László szenátor lesz.

(A Vasvári Pál Polgári Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa közleménye)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.