Felhívás!

Bojkottáljuk a Profi áruházláncot!

A sajtóból értesülhettünk, hogy a Profi áruházlánc egyik sepsiszentgyörgyi üzletének vezetője megtiltotta alkalmazottainak, hogy egymás között magyarul beszéljenek, sőt, előfordult, hogy a vásárlókat is zaklatta azért, mert Székelyföld szívében saját anyanyelvükön szólaltak meg.

Az Erdélyi Magyar Néppárt a lehető leghatározottabb módon tiltakozik az üzletben történtek miatt, mely teljességgel elfogadhatatlan és a legsötétebb magyarellenes időket idézi. Felháborodásunknak hangot adtunk a Profi áruházlánc vezetőségének címzett levelünkben is, melyben arra kértük a cég döntéshozóit, hogy: a lehető legrövidebb időn belül vizsgálják ki a Sepsiszentgyörgyön történteket; váljanak meg a sepsiszentgyörgyi üzletvezetőtől; a megfelelő következtetéseket levonva hozzák meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a mostanihoz hasonló eset soha többé ne ismétlődhessen meg egyetlen üzlethelyiségükben sem, valamint azonnal, nyilvánosan és magyar nyelven kérjenek bocsánatot mind a sepsiszentgyörgyi alkalmazottjaiktól, mind pedig a teljes erdélyi magyar közösségtől.

Mindaddig, amíg kéréseinket nem teljesítik, és a Profi áruházlánc vezetősége nem határolódik el egyértelműen a magyarellenességből jelesre vizsgázott sepsiszentgyörgyi vezetőjétől, az áruházlánc bojkottjára szólítjuk fel az erdélyi magyarokat!

Közösségünk – szorgos munkájának köszönhetően – komoly vásárlóerőt jelent Erdélyben. Az erdélyi magyaroknak joguk van ahhoz, hogy a különböző kereskedelmi egységekben elköltött pénzükért cserébe saját anyanyelvüket használhassák.

A képlet egyszerű: vásároljunk ott, ahol tisztelik nyelvünket és kultúránkat, s ahol biztosított a többnyelvűség!

(Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.